Komplex sebészeti beavatkozásokat végeztek 2500 évvel ezelőtt

A Novoszibirszki Állami Egyetem (NSU) kutatói meggyőző bizonyítékokat találtak egy körülbelül 2500 évvel ezelőtt a pazyryk kultúra egyik nőjén végzett, rendkívül kifinomult sebészeti beavatkozásra.

A felfedezésre az Altaj Köztársaság Ukok-fennsíkon található Felső Kaljin-2 temetkezési helyről előkerült koponya részletes vizsgálata során került sor. A temetkezési hely a pazirik kultúrához tartozik, egy szkíta kori civilizációhoz, amely a Kr. e. 6. és 3. századból származó, rendkívül jó állapotban megőrzött „fagyott” sírjairól ismert - írja az Arkeonews.

A CT-technológia feltárja a múlt titkait

A vizsgálatot az NSU Nukleáris és Innovatív Orvostudományi Laboratóriumában végezték egy Philips MX 16 CT-szkenner segítségével. A technológia lehetővé tette a kutatók számára, hogy digitálisan eltávolítsák a koponya csontszerkezetét korábban eltakaró, megőrzött lágy szöveteket.

Vladimir Kanygin, a laboratórium vezetője szerint a CT-képalkotás „időgépként” működött, lehetővé téve a több évezred óta rejtett anatómiai részletek roncsolásmentes megtekintését. A vizsgálat 551 ultravékony (0,75 mm vastagságú) szeletet eredményezett, amelyekből a koponya pontos 3D-rekonstrukciója készült, amely átfogó antropológiai és orvosi elemzésre alkalmas.

Súlyos trauma és fejlett sebészeti beavatkozás nyomai

A CT-felvételekből kiderült, hogy a nő élete során súlyos fejsérülést szenvedett. A jobb halántékcsontján körülbelül 6–8 milliméteres mélyedéses törés volt látható. A legsúlyosabb, hogy a trauma megsemmisítette a jobb temporomandibuláris ízületét (TMJ), elmozdítva az állkapcsát és szakítva az ínszalagokat.

Egy ilyen sérülés miatt a nő nem tudott volna rendesen rágni vagy beszélni. Orvosi beavatkozás nélkül a túlélés valószínűtlen lett volna.

Fejlett CT-képalkotás segítségével a tudósok rekonstruálták a pazyryki nő állkapcsát, és komplex ősi sebészeti beavatkozás nyomait fedezték fel. A szerző által AI-vel generált. Forrás: Elena Panfilo – NSU Press Service

A kutatók azonban egyértelmű bizonyítékot találtak a sebészeti beavatkozásra.

Két keskeny, pontosan fúrt csatorna – mindegyik körülbelül 1,5 mm átmérőjű – keresztezte egymást derékszögben az ízület területén. Az egyik csatorna az alsó állkapocs fején, a másik a halántékcsont járomcsontján haladt át. Ezen lyukak körül gyűrű alakú csontnövekedés jelezte a gyógyulást, ami bizonyítja, hogy a beavatkozást a nő életében végezték el.

Még ennél is figyelemreméltóbb, hogy a csatornákban rugalmas szerves anyag – valószínűleg lószőr vagy állati ín – nyomait találták. Ez az anyag valószínűleg primitív sebészeti kötésként működött, stabilizálva az ízületet, és hatékonyan működött a protézis rögzítésének korai formájaként.

A sebészeti pontosság lenyűgöző volt. A fúrás sima és kontrollált volt, és a csont átalakulása azt mutatta, hogy a páciens elég sokáig élt ahhoz, hogy jelentős gyógyulás következzen be.

A fogászati bizonyítékok megerősítették a hosszú távú túlélést

Túlélését fogászati aszimmetria is megerősítette. Az állkapcsa bal oldala súlyos kopást, letört őrlőfogakat és gyulladásos elváltozásokat mutatott a gyökerek körül – ezek egyértelmű jelei a hosszan tartó túlterhelésnek. Eközben a sérült jobb oldal viszonylag jobb állapotban volt.

Ez a mintázat arra utal, hogy bár a rekonstruált ízület működött, a sérült oldalon való rágás valószínűleg fájdalmas maradt. A nő úgy alkalmazkodott, hogy a terhelés nagy részét hosszú ideig – valószínűleg hónapokig vagy akár évekig – a bal oldalra helyezte át.

A szakértők becslése szerint a halálakor 25 és 30 év közötti lehetett, ami az ő korában érett kort jelentett.

A nő temetkezése szokatlan volt. A sírmellékletekkel teli más pazirik síroktól eltérően az ő sírjában nem találtak jelentős tárgyakat, kivéve egy pazirik nőknél jellemző hagyományos parókát. A temetkezési kamrát hatalmas vörösfenyő rönkökből építették – ez lenyűgöző építészeti teljesítmény volt a nagyrészt fátlan, magaslati fennsíkon.

Natalia Polosmak hangsúlyozta, hogy maga a temetés fontos kulturális kérdéseket vet fel. A nagyrészt fátlan Ukok-fennsíkon a temetkezési kamra építéséhez szükséges hatalmas vörösfenyő rönkök szállítása költséges és munkaigényes feladat volt. Ugyanakkor a sírmellékletek hiánya szokatlan és megmagyarázhatatlan.

„Maga a műtét is azt mutatja, hogy értékelték az életét” – jegyezte meg Polosmak. „Nem tudjuk, mi tette őt személyesen fontosnak a közössége számára. Minden pazirik ember valószínűleg rendelkezett alapvető – néha egyedülálló – készségekkel: famegmunkálás, varrás, filc applikáció, tetoválás, gyógyítás, mesemondás és sok más, amit talán soha nem fogunk teljesen megérteni. Ebben a társadalomban az embereket egyszerűen azért értékelték, mert léteztek, és halála után tiszteletben tartották őket.”

A sebészi tudás kultúrája

Ez a felfedezés nem áll teljesen egyedül. Egy másik híres ukoki múmia – amelyet gyakran „ukoki hercegnőnek” neveznek – korábbi kutatásai során koponyatrépanációra utaló bizonyítékokat találtak. Ez a múmia az Ak-Alakha-3 temetkezési helyhez kapcsolódik.

A pazirikok mumifikálást alkalmaztak, amihez a belső szervek és a test felépítésének anatómiai ismerete volt szükséges. A kutatók úgy vélik, hogy ez a hagyomány hozzájárulhatott a sebészi készségek fejlődéséhez.

Valójában gyakran vonnak párhuzamot az ókori Egyiptommal. Herodotosz klasszikus történetíró leírta, hogy az egyiptomi balzsamozók és sebészek hogyan fejlesztették ki fejlett technikáikat azáltal, hogy a mumifikációs gyakorlatok révén megismerték az emberi testet.

Mérföldkő az ókori orvostörténetben

Andrej Letyagin radiológus, aki a képalkotó vizsgálatokat vezette, megjegyezte, hogy a CT-szkennert maximális beállításokkal működtették – ilyen szintű beállításokat a sugárterhelés miatt a klinikai gyakorlatban ritkán alkalmaznak. Mivel a vizsgálati tárgy régészeti lelet volt, a kutatók kivételesen nagy felbontású képeket tudtak készíteni.

A leletek a tudományos irodalomban az első dokumentált esetet jelentik, amikor az ókorban állkapocs-rekonstrukciót végeztek.

Bár a sérülés pontos körülményei továbbra is ismeretlenek, a kutatók úgy spekulálnak, hogy lovasbaleset vagy magasból való zuhanás okozhatta. Az azonban biztos, hogy a közösség nem hagyta magára a súlyos traumát szenvedett nőt. Ehelyett egy technikailag bonyolult műtétet hajtottak végre, amely helyreállította az alapvető funkciókat – a beszédet és az evést – és meghosszabbította az életét.

Ez a felfedezés jelentősen átalakítja az ősi szibériai orvoslásról alkotott képünket. A pazirikok korántsem voltak primitívek, hanem olyan sebészi innovációkat, anatómiai ismereteket és technikai készségeket mutattak, amelyek felvették a versenyt más fejlett ősi civilizációkkal.

Ahogy a CT-technológia egyre inkább alkalmazásra kerül a régészeti anyagok vizsgálatában, az Altaj-hegység fagyott talaja alól hamarosan további rejtett fejezetek kerülhetnek napvilágra a korai orvostörténetből.