Szépségideál régen és most

Kis mell vagy nagy mell? Bő vagy keskeny csípő? Hosszú, vékony lábak vagy teltebb alkat? A szépségideál furcsa dolog, hiszen valójában soha nem létezik egy fix változata – örök forgandó csakúgy, mint a szerencse. Tehát nem számít, hogy hogy nézünk ki, hiszen egészen biztosan volt olyan kor, amikor csúnyának tartották volna, és volt olyan kor, amikor a világ legszebb nőjének választották volna. De vajon a Tudor-korban mennyire hódította volna meg a férfiak szívét?

Ahogy mondjuk az ókori Rómának is megvoltak a maga szépségei, melyeket mai szemmel őrültnek tűnő praktikákkal igyekeztek elérni – úgy a Tudor-kornak is voltak standardjai a szépség terén, sőt a csábítás terén is igen meghökkentő hálószobatitkokra bukkanhatunk. Ebben a korban is voltak gyilkos divattrendek, melyek közül szemezgethetünk, és a korszak női szépségideálja ekkor is a termékenységhez kapcsolódott. De milyen tulajdonságok biztosították ezt a hatást, és milyen megjelenést preferáltak a középkori angol férfiak?

Az arc legfontosabb jellegzetessége a sápadt, világos és ragyogó arcszín volt. I. Erzsébet portréin is azt láthatjuk, hogy a királynő szándékosan fehérítette arcát, hogy megőrizze a kor ideálját. Tehát minél világosabb az arc, annál érzékibbnek  számítana a Tudor-kori férfiak számára.

A világos arcszínt a ma is épp trendjét élő, élénk pirosító és az ehhez passzoló piros ajkak színezték. A haj pedig bár sokszor el volt takarva, ha mégis kilátszott, akkor az arcot keretező koronában is a világos szín tombolt.

Ha azt hinné, hogy a világos színből ennyi elég is volt, akkor nagyot téved A szempárból is a világosabb színűek számítottak igazán igézőnek, vagyis a kék vagy a zöld.

A magas, lekerekített homlok az intelligencia és a nemesi származás jelének számított. Ezért a nők borotválták a hajvonalukat vagy egyenesen kitépték a hajukat elöl, hogy a homlokuk nagyobbnak tűnjön. Ez a folyamat viszont elég kellemetlen és fájdalmas lehetett, hiszen a borotválást éles pengékkel vagy csipeszekkel végezték, melyek gyakran fertőzésekhez vezettek. 

Annak ellenére, hogy a női szépségideál a termékenységgel állt kapcsolatban, akkoriban mégis a lapos mellkas számított igazán csábítónak. A női fűző, melyet ruha alatt a Tudor-kori hölgyek is használtak, nem a dekoltázs és a darázsderék kiemelését szolgálta, hanem sokkal inkább a mellek leszorítását. A fűző fölötti ruhák is általában erre a hatásra játszottak rá. Az uralkodóhölgyekről készült festményeken ugyanis jól látszik a felsőtest csőszerű megjelenítése. Minél hosszabb és laposabb volt a törzsed, annál vonzóbb voltál. Tehát a Kardashian-család igenis háttérbe szorult volna a Tudoroknál.

A kor egyik leggyönyörűbb uralkodónője Tudor Mária, VIII. Henrik király húga volt. A hercegnő (majd később francia királyné) a fenti kritériumok közül természetesen mindegyiknek megfelelt: vörösesszőke (néhol enyhén barnás) haja, világos és ragyogó bőre, pirospozsgás arca és vörös ajkai voltak. Még maga Erasmus is azt mondta róla, hogy nála szebbet a természet még nem alkotott – olvasható a Life oldalán.

A Tudor-korban a világos színek és a lapos mellkas volt a divat, emellett viszont a termékenység volt a legtutibb tulajdonság. Viszont akár hasonlít Tudor Máriára, a legszebb Tudor-kori lányra, akár nem, egy biztos: a „szépségideál” mint örök forma nem létezik. A körülmények és az adott kor kultúrája határozza meg a standard szépség fogalmát. 2026-ban viszont szerencsére egyre inkább az elfogadáson van a hangsúly. Vagyis úgy szép mindenki, ahogy van!