
Heves vitákat váltott ki a hír, hogy a Japán Nippon acélipari óriás megvásárolná a United States Steel vállalatot, azonban a hírek szerint a mai napon Joe Biden megvétózhatja az évtized fúzióját – írja a CNN.
Az eredeti tervek a felvásárláról még 2023 decemberében szivárogtak ki, azonban a történet már akkor is óriási hullámokat vetett, azonban a CNN-nek nyilatkozó több forrás szerint is ma pont kerülhet a 14,1 milliárd dolláros felvásárlási vita végére.
A két vállalat befektetői már jelezték, jogi lépéseket tesznek, amennyiben az elnök megakadályozza az üzletet. A Nippon érvelése szerint a két vállalat szövetsége segíthetne a kínai terjeszkedés megállításában, azonban a dolog sokkal inkább politikai kérdés, hiszen az egyik legrégebbi amerikai vállalatról van szó, ami ráadásul kritikus ágazatnak számít.
Biden azután kapta meg a végső szó jogát, miután az ilyen külföldi befektetéseket vizsgáló bizottság nemrég holtpontra jutott a kérdésben. A kérdés pedig elég komoly témája volt a nemrégiben megtartott amerikai elnökválasztásnak is. Donald Trump republikánus megválasztott elnök például már korábban jelezte, hogy hivatalba lépése esetén semmisé teszi az üzletet.
A szakemberek szerint azonban ez továbbra is kockázatos lépés, hiszen a befektetőket az ekkora fokú kormányzati beavatkozás el is rémisztheti.
Az információk szerint helyi idő szerint Biden délután teszi meg a bejelentést.
Mindannyiunk érdeke a környezetünk megóvása
A sárga-feketék előbb Szolnokon, majd éjjel már Szombathelyen ünnepeltek

Vigyázzunk
lead