Az üveg és a kerámia biztonságosabb alternatíva lehet

Sokan nap mint nap használják anélkül, hogy gyanakodnának. A rák kockázatával kapcsolatban most fontos figyelmeztetést adtak ki a szakértők.
A szakértők szerint a daganatos betegségek kialakulása számos tényezőn múlhat, a genetikai hajlamtól kezdve az életmódon át a környezeti hatásokig. Bár a rák kialakulásának pontos okai sok esetben összetettek, az orvosok szerint érdemes odafigyelni azokra a mindennapi szokásokra és háztartási eszközökre is, amelyek hosszú távon növelhetik a szervezet terhelését.
Szinte nincs olyan háztartás, ahol ne lapulna a konyhaszekrényben. Maradékok tárolására, ebéd csomagolására, sőt sokan még melegítésre is használják. Az onkológusok szerint azonban érdemes alaposan szemügyre venni ezeket az edényeket, mert egy bizonyos állapotban komoly egészségügyi kockázatot jelenthetnek.
A szakemberek elsősorban a megkarcolódott, elszíneződött, zavaros vagy repedezett műanyag ételtároló dobozoktól óvnak.
Szerintük ezek az edények már annak jelei, hogy a műanyag szerkezete elkezdett lebomlani, ami miatt több apró részecske és vegyi anyag kerülhet az élelmiszerbe – írja a Parade.
Dr. Tingting Tan onkológus szerint a sérült műanyagok különösen problémásak lehetnek, mert az elhasználódás során mikroműanyagok és egyéb vegyületek válhatnak le róluk. Bár a kutatók még vizsgálják ezek hosszú távú egészségügyi hatásait, sok szakértő úgy véli, hogy érdemes csökkenteni a felesleges kitettséget.
A helyzetet tovább ronthatja egy rendkívül gyakori szokás: amikor az ételt műanyag dobozban tesszük a mikrohullámú sütőbe. A szakértők szerint a hő jelentősen fokozhatja a műanyagból kioldódó anyagok mennyiségét, különösen akkor, ha zsíros ételekről, szószokról vagy levesekről van szó.
Sokan megnyugszanak, ha az edényen ott virít a „mikrohullámú sütőben használható” felirat. Az orvosok azonban arra figyelmeztetnek, hogy ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy semmilyen anyag nem kerülhet át az ételbe. A minősítés gyakran csak azt igazolja, hogy a doboz nem olvad meg vagy nem deformálódik veszélyes mértékben a használat során.
Hosszú távon sokkal biztonságosabb választás lehet az üveg- vagy kerámiaedények használata, különösen melegítéskor. Ezek az anyagok nem bocsátanak ki mikroműanyagokat, és kevésbé kell tartani attól, hogy nem kívánt vegyületek kerülnek az ételbe.
Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy az orvosok nem állítják: egyetlen repedt műanyag doboz biztosan rákot okoz. A rák kialakulása rendkívül összetett folyamat, amelyben a genetika, az életkor, az életmód és a környezeti hatások egyaránt szerepet játszanak.
A legnagyobb kockázati tényezők továbbra is a dohányzás, az elhízás, a túlzott alkoholfogyasztás, az UV-sugárzás és a mozgásszegény életmód. A sérült műanyag edények inkább egy olyan tényezőt jelentenek, amely hosszú idő alatt, folyamatos használat mellett növelheti a szervezetet érő terhelést.
A tanács egyszerű: ha a műanyag ételtároló dobozod már karcos, opálos, elszíneződött vagy repedt, itt az ideje lecserélni, és az ebédet mindig tányérban melegítsd meg a mikróban.
Lehet, hogy csak egy apró változtatás a konyhában, de a szakemberek szerint hosszú távon megérheti a nagyobb biztonság érdekében.
Sajnos a műanyadobozok környezetszennyező hatása is mérhetetlenül nagy, jobb lenne őket teljesen elfelejteni.
Mindannyiunk érdeke a környezetünk megóvása
A sárga-feketék előbb Szolnokon, majd éjjel már Szombathelyen ünnepeltek
Több száz éves, a sarkvidéken eltemetett holttesteket vizsgáltak meg
Vigyázzunk

lead