A halláskárododás nem csak az idősebb korosztályt érinti

Ennek módja hallókészülék alkalmazása, illetve azoknál a betegeknél, akik hallókészülékkel sem hallanak, vagy a teljes hallásukat elvesztették, az ún. kochleáris implantátum jelenthet megoldást.

A halláscsökkenés tünetei

A hallás csökkenésére vagy károsodására utaló jelek az alábbiak:

• nehezített beszédértés zsúfolt, zajos helyeken;
• gyakori visszakérdezés beszélgetés közben;
• televízió, rádió vagy egyéb hanghordozó eszköz igen magas hangerősségen történő hallgatása;
• telefonon történő kommunikáció nehezítettsége;
• csoportos beszélgetések nehezített követése.

A halláskárosodás kiváltó okai

Az alábbi állapotok vagy betegségek vezethetnek halláskárosodáshoz:

• Vezetéses típusú halláscsökkenés: a hallójáratban vagy a középfülben mechanikus okok miatt romlik a hangvezető képesség.

• Idegi típusú halláscsökkenés: a belső fül, a hallóideg vagy az agyon belüli hallópályák károsodása miatt jön létre:
  • a belső fül hangérzékelő végkészülékeinek károsodása: lehet örökletes vagy nagyon erős hanghatás, vírusfertőzés, bizonyos gyógyszerek vagy Ménière-betegség következménye;
  • a hallóideg és a hallópályák valamelyikének sérülése: lehet agydaganat, fertőzés, agyvérzés, örökletes betegségek következménye. Gyermekkorban a mumpsz, a rubeola és a belső fül fertőzése okozhat halláskárosodást.

Mikor forduljon orvoshoz?

Amennyiben hallása gyengülését vagy jelentős romlását, illetve a fentiekben részletezett tünetek bármelyikét tapasztalja, forduljon háziorvosához, aki szükség esetén fül-orr-gégész szakorvoshoz, illetve a hallásveszteség diagnosztizálásával foglalkozó audiológus szakorvoshoz irányítja kivizsgálásra.

A halláskárosodás diagnosztizálása

A halláskárosodás vagy teljes hallásvesztés diagnosztizálása a fül-orr-gégészeti és az audiológiai kivizsgálás eredménye alapján történik. Ennek során a fül-orr-gégész, illetve audiológus szakorvos általános fül-orr-garat vizsgálatot és audiológiai szakvizsgálatot végez.

Az audiológiai vizsgálat elemei a következők:

• audiometria: a halláscsökkenés mértékének meghatározása elektronikus eszközzel (audiométer), amely bizonyos erősségű és magasságú hangokat ad ki;

• beszédhallásküszöb: annak megállapítását szolgáló vizsgálat, hogy mennyire hangosan kimondott szavakat ért meg a beteg;

• beszédértés: a hasonló hangzású szavak elkülönítésének vizsgálata;

• kellemetlenségi küszöb mérése: elvégzése a hallásdinamikai tartomány beszűkülése miatt szükséges. A betegnek az egyre hangosodó búgó vagy sípoló hangokat hallva jeleznie kell, hogy mikor érzi kellemetlennek a hanghatást;

• timpanometria: a középfül nyomással szembeni ellenállásának meghatározása. A vezetéses halláscsökkenés okainak elkülönítését szolgáló vizsgálómódszer;

• az ún. kengyelreflex (stapediusreflex) vizsgálata: a középfül három hallócsontjának egyikéhez, a kengyelhez csatlakozó izom összehúzódásait kimutató vizsgálat. Élettani esetben ez az izom összehúzódik az erős hangok hatására, halláskárosodás esetén viszont a reflex meggyengül vagy megszűnik.

Hallókészülék rendelése az alábbi esetekben lehetséges:

• Ha a kivizsgálás eredménye alapján a beteg halláscsökkenése más módon nem javítható, műtét nem végezhető, vagy a beteg elutasítja a műtétet.

• Ha a halláscsökkenés miatt létrejövő, kommunikációs probléma csak hallókészülék használatával javítható.

• Ha a halláscsökkenés mértéke mindkét oldalon eléri vagy meghaladja a 30 dB-t.

• Ha a beszédértés vizsgálata során a szópróba eredménye 65 dB erősítésnél nyolcvan százalék alatt van.

• Ha a beteg elfogadja a hallókészülék viselését.

Hallókészülék rendelése

A hallókészülék kiválasztását megelőzően az audiológus szakorvos tesztet végez a beteg hallásromlásából eredő, kommunikációs hiány meghatározásához (Client Oriented Scale of Improvement, COSI-teszt). Felméri a hallókészülék használatához szükséges kézügyességet, valamint a beteg pszichológiai és szociológiai státuszát. Elvégzi a fülkagyló, a hallójárat és a dobhártya fizikai vizsgálatát, dokumentálja az élettani viszonyoktól való eltérésüket. Szükség esetén gondoskodik a fülzsírdugó (cerumen) eltávolításáról. Mindezek alapján kiválasztja a beteg számára megfelelő hallókészüléket.

A hallókészülékek alábbi típusait különböztetjük meg:

• Légvezetésen alapuló hallókészülékek: egyedileg készült, légzáró dugó vagy apró nyitott cső segítségével a hallójáratba illeszkedő készülékek. A fül mögötti, illetve a fül belsejében vagy a csatornában hordható formáik léteznek.

• Csontvezetésen alapuló hallókészülékek: azok számára ajánlott a használatuk, akik nem használhatnak légvezetésen alapuló hallókészüléket (hallójárat nélkül született vagy vezetéses halláskárosodásban szenvedő betegek). Ezek a készülékek rezgések formájában juttatják el a hangot a fülbe a koponyacsonton keresztül.

Azok számára, akik hallókészülékkel sem hallanak, bizonyos esetekben az ún. kochleáris implantátum teheti lehetővé a hallást. Része a koponyába beültetett vevőkészülék, valamint a testen kívül elhelyezett adó-, beszédfeldolgozó rendszer és mikrofon. A zsebben hordható beszédátalakító készüléket vezeték köti össze az adóval.

Próbahordást követően – amennyiben a kiválasztott hallókészüléket a beteg nem tartja megfelelőnek – lehetőség van a készülék finomillesztésére, újraprogramozására, illetve szükség esetén másik készülék kipróbálására. Legalább két-három hónap hordást követően válik mérhetővé, hogy a készülék használata milyen mértékben javítja a beteg kommunikációs képességét.

Mit tehet hallókészülék használata esetén?

A próbaidő alatt jegyezze fel a hallókészülék használata során szerzett tapasztalatait, és azokat ossza meg az audiológus szakorvossal. Észrevételei nagyban segíthetik a készülék finomhangolását, számítógépes beállítását és annak révén a hangzás tökéletesítését.

A hallókészülékekre társadalombiztosítási támogatás vehető igénybe. A gyógyászati segédeszközök támogatására vonatkozó, folyamatosan frissített adatok elérhetők a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) honlapján.

A halláskárosodás megelőzése

A hallásromlás megelőzése érdekében felső légúti megbetegedés esetén fontos az orrváladék megfelelő módon történő eltávolítása, illetve tíz napnál hosszabb ideig fennálló orrdugulás esetén fül-orr-gégészeti vizsgálat végzése. Ajánlott a 85 decibelnél erősebb hanghatások kerülése, szükség esetén zajvédő füldugó használata. Az egészséges életmód – így a rendszeres testmozgás – jótékony hatást gyakorol a vérkeringésre, így a belső fül vérellátottságára is. Különös gondot kell fordítani a fül tisztán tartására, ugyanakkor kerülendő a fültisztító pálcika használata, mivel az sérülést okozhat a fülcsatornában. A fülzsírdugó eltávolítását fül-orr-gégész szakorvosra kell bízni.

A foglalkozás-egészségügyi halláskárosodás kialakulása a munkahelyi zajcsökkentés és az egyéni zajvédelem mellett az előzetes, időszakos és soron kívüli munkaköri orvosi alkalmassági vizsgálatok révén előzhető meg.

Hallókészülékek gyermekkorban

Magyarországon a 0–18 éves gyermekek egészségügyi alapellátásához a betegellátás mellett szervesen hozzátartozik a gyermekek testi és lelki fejlődésének követése. Ennek része a gyermekek fejlődését akadályozó tényezők, köztük az érzékszervi zavarok időben történő felismerése és az ezekre irányuló szűrővizsgálatok elvégzése.

Az újszülöttek hallásszűrését minden újszülöttnél elvégzik a kórházból történő hazabocsátásig. Amennyiben az újszülött kimaradt a szűrésből, a területi védőnő és a háziorvos, illetve a házi gyermekorvos irányítja hallásszűrésre az egy hónapnál fiatalabb csecsemőt. A hallás szűrését 1, 3, 6, 12, 24 hónapos korban, majd 3 éves és 6 éves kor között évente, ezt követően a tankötelezettségig, illetve 18 éves korig kétévente, valamint az iskolába nem járó, otthon gondozott gyermekek esetén a tankötelezettség végéig kell elvégezni.