A Shakespeare család megdöbbentően bátor és „veszélyes” vallomása

A történészek ezt a J. Shakespeare-t úgy értelmezték, hogy John Shakespeare-t jelenti, ami megdöbbentővé teszi a dokumentumot: a szerző benne a katolikus hit iránti elkötelezettségéről nyilatkozik, és megfogadja, hogy katolikus halált hal.

John Shakespeare életében, a protestáns I. Erzsébet királynő idején ez veszélyes eretnekségnek számított. Matthew Steggle, a Bristoli Egyetem irodalomprofesszora szerint ezzel csak egy probléma van. Nem John írta ezt a művet. Joan volt az.

Ő Joan Shakespeare Hart, William nővére, aki 30 évvel élte túl bátyját, és egészen 1646-ban bekövetkezett haláláig lakta a Shakespeare-házat.

Steggle szerint azért ő írta a dokumentumot, mert annak elég nagy részét egy olasz szövegből másolták le, A lélek végrendelete címűből, amely csak John 1601-ben bekövetkezett halála után készült.

Ez a felfedezés jelentősen rekontextualizálja a dokumentumot. I. Erzsébet 1603-ban bekövetkezett halálakor I. Jakab foglalta el Anglia trónját – egy protestáns, aki mindazonáltal büszke volt a valláshoz való, lazább hozzáállására, és aki alatt a katolikus vallásosság megvallása sokkal kevésbé volt kockázatos.

De betekintést nyújt egy olyan nőtípus lelkébe is, amelyről a történelem hajlamos megfeledkezni.

„Joan életéből mindössze hét olyan dokumentum maradt fenn, amely név szerint is említi őt” – mondja Steggle.

„Virginia Woolf írt egy híres esszét Shakespeare nővére címmel arról, hogy egy olyan alak, mint ő, soha nem remélhette, hogy író lesz, vagy hogy az írásai fennmaradnak, így ő egyfajta szimbólumává vált a kora újkori nők összes elveszett hangjának.

A Szellemi testamentum tanulmányozása szinte felfedezése óta problémát jelent. Shakespeare-rajongók már 1784-ben, majd 1789-ben is tanulmányozták és leírták. Edmond Malone Shakespeare-kutató már akkor, 1789-es leírásában megjegyezte, hogy a kézírás legalább 30 évvel modernebbnek tűnik, mint John Shakespeare kora. Úgy vélte, hogy talán egy ismeretlen fiú írhatta, akit John saját magáról nevezett el.

Ezután a dokumentum elveszett. A 20. század elején Herbert Thurston vallástudós rábukkant egy 1661-es vallási röpiratra, amely megdöbbentő hasonlóságot mutatott a Szellemi testamentummal. Ezt a spanyol nyelven írt röpiratot az 1584-ben elhunyt Borromeo Szent Károlynak tulajdonították. Ez egybeesne John Shakespeare életével.

Steggle azonban, aki Shakespeare életrajzán dolgozott, többet akart tudni. Átkutatta a digitális archívumokat, és a szöveg korai kiadásait kereste olasz, francia, spanyol, angol és más nyelveken. Az első dokumentált megjelenés pedig olaszul történt, 1613-ban, Girolamo Verduro kanonoknak és gyóntatójának, Silvestro Ferrarinak tulajdonítva.

Ez azt jelenti, hogy John nem írhatta a dokumentumot. Az egyetlen másik J. Shakespeare, akiről ismert, hogy a házban élt a vonatkozó időben, Joan volt.

Annak ellenére, hogy Joan Shakespeare Hart a nyugati történelem leghíresebb írójának nővére, szinte ismeretlen; ő valóban Virginia Woolf 1925-ös híres esszéjének „hőse”, egy olyan alak, aki annyira a nemi konvenciók csapdájába esett, hogy úgy tűnik, esélytelen megtalálni bármit, amit írt vagy alkotott – írja tanulmányában Steggle.

„Pedig talán mégis van egy mélyen személyes vallásos hitvallása, amely már több mint száz éve a köztudatban volt, amikor Woolf megírta esszéjét. Ha a mostani esszé állítása helytálló, akkor ironikus és Woolf téziséhez szomorúan illő, hogy Joan spirituális végrendeletét ennyi éven át tévesen az apjának tulajdonították.”