Bedrogozott sámánokat találtak egy ősi sziklarajzon

A Peru déli részén található vulkanikus sziklákon talált ősi vésetek sorozata olyan zenei jelenetet ábrázolhat, amelyet 2000 évvel ezelőtt hallucinogén növényekkel kapcsolatos sámáni rituálék során adtak elő – írja az IFLScience.

A zegzugos vonalakkal és más geometriai formákkal körülvett, táncoló emberi alakokból álló, rejtélyes művészeti alkotások nem nyerhetnek konkrét értelmezést, bár egy új elemzés szerint ezek az absztrakt formák azokat a dalokat ábrázolhatják, amelyek a résztvevőket pszichedelikus utazásaik során más dimenziókba repítették.

A rajzokat egy új tanulmányban ismertetve a kutatók kifejtik, hogy a műalkotások „a régióban egyedülálló módon táncoló emberi alakok (úgynevezett danzantes) képének feltűnő ismétlődését, valamint geometriai minták rendkívüli halmozódását tartalmazzák, leggyakrabban függőleges cikcakkos, egyenes és kanyargós, változó szélességű vonalak formájában, néha pontokkal vagy körökkel kísérve”. A cikcakkok értelmezésére tett korábbi kísérletek szerint ezek a zegzugok kígyókat, villámokat vagy vizet ábrázolhatnak, bár a tanulmány szerzői szerint alternatív jelentésük is lehet.

Hipotézisük megalapozásához a kutatók rámutatnak a Toro Muertóban talált rajzok és a kolumbiai Amazonas vidékén élő tukano kultúra hagyományos művészeti alkotásai közötti feltűnő hasonlóságokra. Ez utóbbiak esetében a geometrikus rajzokat az ayahuasca nevű hallucinogén főzet által kiváltott látomásokkal hozták összefüggésbe, amelyet az amazóniai őslakos közösségek évezredek óta rituálisan fogyasztanak.

E rituálék antropológiai elemzései többször is kiemelték a zene fontosságát, mivel a sámánok az istenekkel való kommunikáció és a spirituális kozmoszban való utazás eszközeként énekelték az icaros néven ismert dalokat. Érdekes módon a tukanói művészeti alkotásokban a zikkarok jelentőségét vizsgáló tanulmányok kimutatták, hogy „a tukanók a rituálék szerves részét képező, ágens erejű, a kezdet mitikus idejébe való átmenetet lehetővé tevő énekek ábrázolását látták bennük”.

Az ősi szertartások antropológiai elemzései többször is kiemelték a zene fontosságát, a rituálékon a sámánok énekléssel is kísérték spirituális utazásaikat. A tukano lelőhelyeknél a minták ezt a zenét jelenítik meg, és a szakértők szerint ugyanezt az értelmezést érdemes alkalmazni a Toro Muertónál is.

Elismerve, hogy elméletük némileg spekulatív, a kutatók mindazonáltal arra a következtetésre jutottak, hogy ezek a prehispán rajzok „a kultúra egy grafikailag megfoghatatlan szféráját illusztrálták: az éneklést és a dalokat”. 

E zenei ábrázolások mögött rejlő mélyebb jelentéssel foglalkozva a szerzők kifejtik, hogy „a kozmosz jelentette azt a teret, amelyet a sámán látomásos utazása során felfedezett, míg a hullámos és cikcakkos vonalak mind a dalok vizualizációi lehettek, amelyek elvitték őt ebbe a párhuzamos valóságba, mind pedig az abban a másik világban való tartózkodás érzése”.