Örökifjú és szívből jövő abszurditás

Már látható a budapesti Corvin Moziban, holnaptól pedig a Toldi és a Tabán mozikban is műsorra kerül a negyven éve bemutatott Gyalog galopp című Monty Python-film, felújított kópiákon.

 Az alkotást lényegében az angol humor esszenciájaként tartja számon a világ – a mai napig nincs olyan komikus a szigetországban, akire kisebb-nagyobb mértékben ne hatott volna a Monty Python munkássága.

A világhírű társulat a kezdetekkor, a hatvanas évek végén elindított Repülő cirkusz című sorozatával eleinte a kitaszítottságot tapasztalta meg: a produkciójukat csak késő este vetítették és nem is országos csatornán, ráadásul olykor elhalasztottak egy-egy epizódot más műsorok miatt. Bemutatkozó nagyjátékfilmjük, az And Now for Something Completely Different jókorát bukott. A hetvenes évek közepére azonban már szép rajongótáborra tettek szert, köztük olyan zenészekkel, mint a Pink Floyd, a Led Zeppelin vagy a Genesis tagjai, akik végül beszálltak a második egész estés filmjük finanszírozásba. Így ha nehezen is, de összejött egy igencsak szűkös költségvetés a magyarul Gyalog galopp – eredetileg Monty Python and the Holy Grail – című filmre. A pénzhiány miatt egyetlen vár több helyszínt is „alakít”, a statisztákat sokszor a skót forgatási helyszín közelében kiránduló turisták és iskoláscsoportok adják.

Míg számos esetben, ha dokumentumfilmet nézünk egy-egy nehéz sorsú produkcióról, gyakran hallhatjuk az alkotókat panaszkodni, hogy ez és ez a jelenet sokkal jobb lett volna, ha több pénz áll rendelkezésre, az a díszlet pedig kényszermegoldás szüleménye – a Gyalog galopp zsenialitása részben épp az imádnivaló amatőrségének, filléres effektjeinek köszönhető. Ennek eredménye például a film egyik legnagyobb, a magyar címben is megidézett poénja: mivel az alkotóknak nem volt pénzük arra, hogy igazi lovakat béreljenek, a szereplők az ügetést csupán járásukkal imitálják.

A történet az angolszász kultúra egyik legfontosabb legendáját figurázza ki: Artúr király azt a feladatot kapja egyenesen Istentől, hogy keresse meg a Szent Grált, pontosabban a szent kelyhet. A megbízást nem tudja egyedül elvégezni, így a legbátrabb lovagokkal együtt indulnak útnak.

Sokszor hangoztatott állítás, hogy valaki vagy imádja őket, vagy elviselhetetlennek, agyzsibbasztónak tartja a stílusukat. Egyikkel sem lehet vitába szállni: az összes alkotásukban a végletekig fokozzák az abszurditást, így amikor azt hinnénk, hogy egy ötletet, poént már képtelenség tovább ragozni, akkor ők még rátesznek egy emberes merőkanállal, a néző pedig nem tudja, sírjon-e vagy nevessen. Ez az, amit mindenkinél jobban csinálnak, és amit rengetegen próbáltak utánozni az elmúlt négy évtizedben, de igazán senkinek sem sikerült. Ugyanis ami máshol kínos erőlködésnek hat, az az esetükben önfeledt, játékos, a nézővel összekacsintó, de ami a legfontosabb: szívből jövő.

Monty Python and the Holy Grail
angol vígjáték, 92 perc, 1975
Rendező: Terry Gilliam, Terry Jones
Szereplők: Graham Chapman, John Cleese, Terry Gilliam, Eric Idle, Terry Jones