„Ellenőrizetlen” út az anyaméhbe

Az egészségügyi törvény mesterséges megtermékenyítést érintő része a Horn-kormány idején született ultraliberális szabályozás, állítja Jobbágyi Gábor jogászprofesszor • Az élő ember és a méhmagzat jogképessége között fontos eltérés, hogy amíg előbbié általános és feltétlen, addig utóbbié az élve születés feltételéhez kötött

Hosszan tartó vita indult Veres András püspök elítélő szavai nyomán a lombikprogramról, amelynek Jobbágyi Gábor jogászprofesszor szerint nem csak erkölcsi vetülete van, legalább annyi jogi problémát is felvet. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes arról beszélt, nem tudható, mi történik a megtermékenyített, ám be nem ültetett petesejtekkel.

A magánbiznisz helyett az állami kontroll világába kell áthelyezni a lombikeljárásokat, és ezt néhány éven belül meg is lehet szervezni. „Miután a Kaáli Intézetben nem kerül minden magzat beültetésre a méhbe, fölvetődika kérdés, hogy mi történik azokkal a megfogant emberi életekkel, amelyeket nem ültetnek be anyaméhbe” – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Hír Tv-nek, ahol egyrészt Veres András püspök lombikprogrammal kapcsolatos elítélő szavairól kérdezték. Semjént azzal kapcsolatban is faggatták, hogy a kormány jelentősen emeli a lombikprogram finanszírozási keretét, növeli az eljáráshoz szükséges gyógyszerek támogatását, valamint infrastruktúra-fejlesztést biztosít a beültetéseket végző állami intézmények számára. A miniszterelnök-helyettes szavaira Kaáli Géza intézetvezető is reagált. Szerinte a megtermékenyített, ám be nem ültetett petesejtekkel kapcsolatban a törvény világosan fogalmaz. „A betegek kérhetik, hogy embriói­kat későbbi felhasználás céljából lefagyasszák, azt más meddő párnak vagy egy arra jogosult intézetnek felajánlják kutatási célra. Emb­riókkal nem kereskedhetnek a Kaáli Intézeten keresztül, és nem is dobják ki őket” – fogalmazott a professzor.

Lapunk a témában Jobbágyi Gábor jogász professor emeritust kérdezte, aki szerint a lombikprogram összetett kérdés, s nem csak erkölcsi vetülete van, legalább annyi jogi problémát is felvet a beavatkozás egésze.

Elmondta, az egészségügyi törvény lombikprogramot érintő része 1997-ben, a Horn-kormány idején született ultraliberális szabályozás. Ez a törvény ellentmond az alaptörvény és a magzati élet védelméről szóló törvény vonatkozó részei­nek, amelyek a fogamzástól kezdve védik az emberi életet. Megjegyezte, az egészségügyi törvény azonban a tizenkettedik hétig embrióról beszél, és gyakorlatilag dolognak tekinti a magzatot, vagyis a megtermékenyített petesejtet, amelyről így szabadon lehet rendelkezni, ameddig be nem ültetik az édesanyába. Jobbágyi Gábor súlyos problémának nevezte, hogy a lombikprogramra vonatkozó törvények betartása szinte egyáltalán nem ellenőrzött, ezért pozitívnak tartja azt a törekvést, hogy minél nagyobb részét állami keretek közé tereljék, mivel ez elősegítheti az átláthatóságot. Ma ugyanis nem lehet tudni, hogy mennyi megtermékenyített petesejt létezik, és mi történik azokkal, amelyeket nem ültetnek be.

Megemlítette, hogy a német törvények szerint egy nőnek egyszerre három petesejtjét lehet művi módon megtermékenyíteni, és azokat mind be is kell ültetni, illetve nem létezik a petesejt-adományozás lehetősége. Így Németországban nincs „felesleges” kísérletezésre használható magzat, ezért erre a célra – ki tudja, honnan – importálják azokat, mivel a magzatkísérlet önmagában lehetséges – magyarázta a professzor.

Magyarországon létezik ugyan a lombikprogramot ellenőrző szerv, de az csak az általános feltételek meglétét ellenőrzi, az egyes művi megtermékenyítések folyamatát egyedileg nem – hangsúlyozta Jobbágyi Gábor, aki szerint a törvényi környezet ellentmondásainak feloldása és hiányosságainak megszüntetése mellett a lombikprogram szigorú ellenőrzésére is szükség lenne. Megjegyezte, fontos lenne egyértelműsíteni, hogy hány petesejtet lehet megtermékenyíteni, mennyit lehet beültetni, és mi történhet a be nem ültetett magzatokkal. Úgy érvelt, ha a törvény a megtermékenyített petesejtet egyértelműen magzati státusba helyezné, akkor sem a szülő, sem az orvos nem rendelkezhetne arról, mi történjen azokkal a magzatokkal, amelyeket nem ültetnek be, hiszen egy megfogant ember felett senki nem „rendelkezhet”. Az Európai Parlament két határozatban is kijelentette, nem lehet különbséget tenni a természetes úton és a művi megtermékenyítéssel fogant magzatok között, utóbbiakat is megilleti az élet védelme.

Kitért arra is, hiba a lombikprogram körüli vitát a katolikus egyház és a „felvilágosult”, liberális világ közti konfliktusként feltüntetni. Az egyháznak van egy logikus tanítása, amely a hívőkre vonatkozik, de ezen kívül léteznek generális jogi kérdések, amelyekkel foglalkozni kell. Hangsúlyozta, borzasztó nagy hiba, hogy erről a témáról itthon húsz éven át nem volt vita, holott ez az abortuszkérdéshez hasonló súlyú téma Nyugaton is, ám örömteli, hogy ennyi idő után most elindult a társadalmi párbeszéd.

Az elmúlt harminckilenc évben világszerte mintegy hat és fél millió gyermek lombikban fogant meg
Kétszázezer meddő pár hazánkban

Vitéz Anita

Nobel-díj járt a szervezeten kívüli megtermékenyítés kifejleszté­séért, aminek köszönhetően a világon több mint hatmillió baba születhetett meg az elmúlt négy évtizedben. Hazánkban az 1980-as évek óta végzik a beavatkozást.

Magyarországon az egyik első intézmény, amely lombikbébiprogrammal foglalkozik, az 1992 óta fennálló Kaáli Intézet, amelynek alapítója és főigazgatója 2010-ben – amikor a szervezeten kívüli megtermékenyítés kifejlesztéséért Robert Geoffrey Edwards brit orvos Nobel-díjat kapott – az alábbi adatokat közölte egy interjúban: Magyarországon évente mintegy hatezer-hatezer-ötszáz beavatkozásra kerül sor, amelyből ötezret a Kaáli Intézetnél végeznek, azt azonban, hogy ebből hány gyermek születik meg, Kaáli Géza szerint „csak becsülni lehet az ikerszülések gyakorisága miatt”. Mintegy tizenöt-tizenhatezer szülésből több mint húszezer baba jön világra.

Hazánkban már az 1980-as évek óta végeznek ilyen beavatkozásokat, de csupán az utóbbi csaknem húsz évben nőtt ennyire meg a számuk. Az elmúlt harminckilenc évben világszerte mintegy hat és fél millió gyermek lombikban fogant meg.

A Kaáli Intézet győri intézményének vezetője, Kőrösi Tamás a témával kapcsolatban az egyik női portálnak úgy nyilatkozott, Magyarországont évente kétezer lombikbébi jöhet világra, és csaknem kétszázezer a meddő párok száma. Kőrösi Tamás 1983-ban végezte az első beavatkozást, és szerinte „a hazánkban hatályos, a társadalombiztosító által támogatott öt beavatkozás és a most bejelentett, kilencvenszázalékos gyógyszertámogatás a világon a legkedvezőbb”.

Mint azt lapunk korábban már megírta, Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az Országgyűlés honlapjára feltöltött egyik írásbeli válaszában kifejtette, 2010 óta összesen 41 050 művi megtermékenyítési eljárást végeztek közfinanszírozás terhére a magán- és állami fenntartású meddőségi centrumok, s a kezelések 21,67 százaléka, azaz 8895 volt eredményes. Ezen felül figyelembe kell venni, hogy a tavaly végzett beavatkozásokból még nem születhetett meg minden gyermek.

Nem csak szükség van a lombikprogramra, egyre általánosabbá válik

Olyan jogi keretrendszer szükséges, amely a jelenleginél erősebb gátat szab az esetleges visszaéléseknek – mondta lapunknak Kecskés András, a Pécsi Tudományegyetem Jogi Karának tanszékvezető egyetemi docense.
„Elindult a társadalmi vita, amely  a szabályozás alapkérdéseit feszegeti” Fotó: Varga Imre
– Miután Veres András püspök élesen bírálta a lombikprogram létét, társadalmi vita indult az eljárás erkölcsi és vallási megítéléséről. Kell-e 2017-ben a lombikprogram létjogosultságát firtatni?

– A mai tudományos és társadalmi viszonyok között már nem lehet kérdés a mesterséges megtermékenyítés szükségessége. Manapság a párok az első gyermeküket már jellemzően harminc-, sőt akár negyvenéves koruk felett vállalják, így értelemszerűen a fogantatás egyre kisebb eséllyel megy végbe természetes úton. Másrészt vannak olyan eljárások, melyek a lombikprogramnál jóval több etikai kérdést vetnek fel. Például a klónozás. A tudomány jelen állása szerint ugyanis a reprodukcióhoz akár egyetlen sejt is elég lehet. Így lombikprogramra nem csak szükség van, de a tudomány fejlődése útján egyre általánosabbá válik. Emiatt is jó döntés volt kormányzati részről a terület fokozott finanszírozása. Összegezve, vitát folytatni nem a mesterséges megtermékenyítés létjogosultságáról, hanem az eljárás részletszabályaival kapcsolatban érdemes, mert ezek viszont sok kérdést felvetnek.

– A humántárca részéről felvetődött, hogy a közeljövőben változtatnak a terület szabályozásán. Igaz az, hogy az itthoni előírások jóval liberálisabbak, mint mondjuk a nyugat-európai vagy amerikai rendszer?

– Bizonyos szempontból igen. Az egészségügyi törvény erre vonatkozó passzusai megengedőek abban az értelemben, hogy viszonylag kevés korlátozást tartalmaznak, hiszen olyan, több európai államban nem megengedett beavatkozásra is lehetőséget adnak, mint például az egyedülálló nők esetében végzett asszisztált reprodukciós eljárás, vagy a kérdésében is említett szám feletti embriókon végzett kutatás, de maga a petesejt-adományozás is ebbe a körbe esik. Ugyanakkor az embrión végzett kutatásokkal kapcsolatban két jelentős tilalom érvényesül: az egyik, amely szerint tilos emberi embriót abból a célból létrehozni, hogy kutatást végezzenek rajta, a másik, hogy a kutatásra felhasznált embriót nem lehet visszaültetni.

– Ismert, az édesanyába való beültetés akkor történhet meg, ha a megtermékenyített petesejtek megérik a két-három napos kort. Így viszont a be nem ültetett embriók esetében felvetődik a kérdés: mikortól illetik meg egyáltalán jogok a magzatot?

– Az élő ember és a méhmagzat jogképessége között egy nagyon fontos különbsége van. Amíg ugyanis az ember általános és egyenlő jogképessége feltétlen, addig a méhmagzaté feltételes, és ez a feltétel az élve születés. Legtöbbször az öröklés kapcsán vetődik fel ez a kérdés, ugyanis a megfogant, de még meg nem született személy örökössé válhat. Pozíciója ilyenkor is feltételes, hiszen a jogkövetkezmények csak a születésétől állnak be, noha a jogok keletkezésének időpontja maga a fogantatás.

– Beszélt a petesejt-adományozásról, amelyet itthon a törvény engedélyez. Adható ezért anyagi ellenszolgáltatás?

– Nem, fontos kitétel azonban, hogy ivarsejt adományozásáért ellenérték nem kérhető és nem adható, kizárólag az adományozónak a folyamattal összefüggő szükséges és igazolt költségei téríthetők meg, illetve az a kiesett jövedelem, amely az eljáráshoz köthető. Ez hasonló a szerv- és szövetdonor esetében megszabott tilalomhoz, célja pedig az ivarsejtek adásvételének elkerülése. Az igazolt és szükséges költségeket egyébként akkor is meg kell téríteni, ha az adományozó hibáján kívüli okból az adományozás nem vezet a kívánt eredményre.

– Kellően szigorúnak tartja az itthoni szabályozást, vagy változtatna rajta?

– Veres András püspök szavai azt a társadalmi vitát indították újra, amely végső soron a szabályozás alapkérdéseit és a lombikprogram létjogosultságát feszegeti. A lom­bik­eljárások etikai alapú tilalmának koncepciója azonban nem helyes. Emellett általános tapasztalat, hogy a túlzott vagy indokolatlan szabályozási szigor a szürke és fekete szférák irányába terelheti a társadalmat. Végső soron kriminalizálhat, ellenőrizhetetlenné tehet olyan tevékenységeket, amelyek esetén a társadalmi kontroll nagyon is fontos. A kérdés tehát a részletszabályokkal kapcsolatban vetődik fel. A be nem ültetett, ám megtermékenyített petesejtek felhasználását illetően fontos lenne kialakítani egy olyan jogi keretrendszert, amely a jelenleginél erősebb gátat szab az esetleges visszaéléseknek. Másrészt az ivarsejt-adományozás lehetősége is érdekes kérdéseket vethet fel. Összességében tehát egyetértek a kormány alapvető szabályozási szándékával
e két részterületen.

A fogantatástól jár a tisztelet

A katolikus egyház álláspontjáról Harsányi Pál Ottó erkölcsteológust, a Pápai Szent Antal Egyetem Hittudományi Karának dékánhelyettesét kérdeztük.

A lombikprogram csak az egyik, bár kétségkívül legtöbbet alkalmazott módszer az asszisztált humán reprodukciós eljárások között. Ez utóbbiak minden olyan orvosi segítséget magukban foglalnak, ami a gyermek megfoganását segíti, történjen az anya szervezetén belül vagy kívül – mondta lapunknak Harsányi Pál Ottó erkölcsteológus, amikor a katolikus egyház álláspontjáról kérdeztük.

A gyermekre várók egyötödét érintő meddőség megviseli a párokat, ami velük szemben tapintatot kíván szakemberektől és laikusoktól, hiszen az érintettek hitgyakorlástól függetlenül érzékenyek az emberi élet és a családi környezet értéke iránt. Ez azt is jelenti, hogy nem tárgyként vagy jogszerű járandóságként, hanem ajándékként tekintenek a születendő gyermekre.

A tájékozatlanság, az orvosi technológiák mögötti anyagi érdekek és az eredeti bűntől megjelölt emberi természet miatt zavar támad a humán reprodukcióval kapcsolatos kérdésekben is.

A katolikus egyház alapelve az erkölcsteológus szerint az utódnemzés természetes folyamatainak legkevésbé invazív segítése, és nem a házastársi aktus helyettesítése, hogy a szülők egymásnak szeretetből történő odaajándékozása és a foganás közötti kapcsolat megmaradjon. A meddőség testi és lelki okainak feloldása terápiával, pozitív természetes családtervezéssel segíthet, de nem mindig hoz eredményt.

Az egyház azokat a beavatkozásokat támogatja, amelyek során nem szakad el a házastársi aktus és az utódnemzés – noha megvalósítási módját nem rögzíti – elveti ugyanakkor az ivarsejt-adományozást, mert az szabad döntéssel a pár tagjain kívül harmadik személyt vonna be az utódnemzésbe. Harsányi Pál Ottó szerint a magzat életét a fogantatástól tisztelet illeti: az emberi egyedfejlődés során nincs olyan kitüntetett esemény, amely előtt teljes bizonyossággal kijelenthetnénk, hogy nincs szó életről. A magzatvédelem alapját nem természettudományos ismeretek, hanem egy filozófiai emberszemlélet adja, ami többféle lehet, és ebből változó etikai rendszerek vezethetők le. A katolikus egyház szerint a zigóta is védendő érték, és a lombikprogram során ez az alapelv betartható. Kívánatos lenne, ha az embrióveszteséget elkerülni kívánó párokat sehol sem érné sem nyílt, sem burkolt megszégyenítés: az általános tisztelet, tapintat és erkölcsi érzék fejlődésének itt van talán legnagyobb mozgástere a társadalomban.

Az egyházi útmutatások a házastársi aktus és az utódnemzés közötti egység biztosításához nem elégszenek meg egy tágabb erkölcsi egységgel, hanem megkívánják szorosabb fizikai alapját is, így a szervezeten kívüli módszereket elvetik. Érdemes azonban rákérdezni arra, az útmutatás egyes elemei mögött milyen értékek húzódnak meg. A családban való születés joga, a korai magzati élet védelme erkölcsi minimumnak tekinthető, és ezek megléte vagy hiánya könnyen megállapítható. Az utódnemzés tárgyiasulásának elkerülése már nehezebben körülírható. A foganás nagy érték, de lehet rendkívül embertelen, akár erőszakos is. A személyközpontú látásmód a biológiai struktúrákat, az emberi szándékot és a szív mélységét egyszerre veszi figyelembe, és nem külön-külön.

Megtartva ezt az erkölcsi minimumot, megszívlelve az egyházi útmutatásokban bemutatott objektív értékeket, itt is, mint az élet bármely területén, a felelős és értékkereső lelkiismereté a végső szó. A türelmes hitre és értékekre vezetés, az egyéni lelkiismeret befogadóképessége, illetve a konkrét élethelyzetek egymásra vonatkoznak, egymást szólítják meg. A világos értékfelmutatás és a türelem feszültsége nem spórolható meg, mert az ember történeti lény, és ilyenként kapott meghívást a Szentháromság életében való részvételre már itt a földön. Ez utóbbi az igazságban és szeretetben fejlődő emberi közösségekben, főként a családban érhető tetten.