Egy majdnem szabad választás

Magyarországon 1945. október 7-én fővárosi törvényhatósági (nagy-budapesti), majd november 4-én nemzetgyűlési választásokat tartottak. A korábbiakhoz képest többen szavazhattak, hiszen a vonatkozó jogszabályok bővítették a választásra jogosultak számát. A választásokat a kisgazdapárt nyerte, és „alakíthatott” ezt követően kormányt. Történt mindez a megszálló szovjet csapatok árnyékában. Szabadon?

Összesen hat párt indulását engedélyezték a megszálló szovjet hatóságok az 1945. november 4-i nemzetgyűlési választáson (Forrás: Wikipedia)

A győztes nagyhatalmak már a második világháború során döntöttek az Elbától keletre fekvő területek sorsáról, gyakorlatilag hadizsákmányul hagyva azt a megszálló szovjet csapatoknak. Bár 1945 elején Jaltában a népek önrendelkezési jogáról született döntés, ennek ellenére a fent említett területen nem mindenhol tartottak választásokat 1945-ben, vagy tartottak, de jelentős visszaéléseket követtek el a helyi kommunista pártok. De mi történt ebben az esztendőben Magyarországon, hogyan készült fel a Magyar Kommunista Párt (MKP) a választásokra és miképp viselkedett ennek során? Egy olyan szervezet, amely – mint az saját irataiból is kiderül – a szovjet bolsevik párt által vezetett nemzetközi kommunista mozgalom magyarországi fiókpártjának tartotta magát, vezetőinek nagy része Moszkvából érkezett „haza”. Egy olyan párt, amelynek első embere többek között azt írta, vagy inkább jelentette Dimitrovnak 1945. április 7-én, hogy: „Éjjel-nappal jó hangulatban dolgozunk és igyekszünk igazolni a belénk vetett reményeket.” Ugyanakkor 4-500 ezer reakciósnak bélyegzett személy kizárását „kérte” a választójogból a belügyminisztertől. Egy olyan párt, amelynek „jogelődje” már 1919-ben diktatórikus vezető szerephez jutott.

Amiért Rákosiéknak sürgős volt

Az MKP a választások ötletével komolyabban 1945. május 4-én az MKP KV (Központi Vezetőség) ülésén foglalkozott először, francia mintára Nagy-Budapesten (ami nagyrészt az 1950-ben kialakított Budapest volt) előbb, országosan pedig később tervezték megtartani. A kezdeti tervek szerint legkorábban november elején és csak indokolt esetben előbb. Az MKP-val szemben más pártok csak a szovjet csapatok kivonulását követően szerettek volna voksolást, féltek a visszaélésektől. A nyár folyamán többször foglalkoztak ezzel az MKP vezető szerveinél, a PB (Politikai Bizottság) augusz­tus 15-i ülésén szabták meg a főbb teendőket. A szakszervezetekben dolgozó párttagoknak kellett „odahatniuk”, hogy „a Szakszervezeti Tanács tegyen javaslatot a két munkáspártnak arra, hogy a választásokon közös listával vegyenek részt”. Ezt a későbbiekben meg is tették, hiszen a tanács elnöke Kossa István volt, aki egyben az MKP PB tagja is volt. Az ekkor zajló SZDP- (Szociáldemokrata Párt) kongresszus után felálló új vezetőséggel tervezték megkötni a megállapodást a közös listáról. A jelöltek kiválasztására oda kellett figyelni, a „mandátumok elosztásánál oda kell hatni, hogy a 400 képviselőmandátumból 80 Budapestnek jusson” – szólt a vezetőségi határozat. A plakátok, jelszavak, program kimunkálásáról, a gyűlések menetrendjéről, az anyagi fedezet megteremtéséről is hoztak határozatot, továbbá: „A Budapesti Területi Bizottság utasítsa a ház- és tömbmegbízottakat, írják össze azokat a lakókat, akik szerintük a kommunista pártra fogják leadni szavazatukat.” Lényeges, hogy ugyanezen a napon volt Zsedényi Béla házelnök és Miklós Béla miniszterelnök Vorosilov marsallnál, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) elnökénél, aki októberi választást sürgetett náluk. Rákosi az őszi viszonyokat tartotta kedvezőnek az élelmezés és a külpolitika szempontjából a választásokra, esélyeiket a valósnál sokkal kedvezőbbnek látta. A nyugatról hazatérőktől és a Csehszlovákiából áttelepítendőktől tartott, így „javasolta” belevenni a választási törvénybe, hogy csak azok szavazhassanak, akik három hónapja az adott lakhelyen élnek. Fontos, hogy ez bele is került a fővárosi törvényhatósági választásokról szóló jogszabályba, a nemzetgyűlési választásokról szóló 1945. évi VIII. törvényben ezt egy hónapra csökkentették. Augusztus végén a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ), a Magyar Nők Demok­ratikus Szövetsége (MNDSZ) jelöltjeinek indítását is tervezték az MKP listáján.

Mindebből látható, hogy 1945 augusz­tusában már meghatározták a főbb csapásirányokat a választási teendőkkel kapcsolatban. Ezek összegezve a következők voltak: Az SZDP-vel történő együttműködés, a kidolgozandó jogszabályok a párt szájíze szerint történő alakítása, az MKP-hoz kapcsolódó szervezetek munkájának az irányítása, befolyásolása, az agitáció szervezése, ezzel együtt propagandaanyagok készítése, gyűlések rendezése.

Terjedelmi korlátok miatt csak az első kettővel foglalkozom részletesen. A két választási napra gyakorlatilag egyszerre készültek fel, hiszen a két időpont között még egy hónap sem volt a különbség. Változást a taktikában az október 7-i eredmények hoztak, hiszen mind a szovjeteket, mind az MKP-t meglepték a budapesti adatok, korábban jelentős győzelemmel számoltak. Az SZDP nagy részének a tiltakozása miatt is elvetették a november 4-i nemzetgyűlési választásokra a közös listát. A kudarc hatására az MKP PB október 8-i ülésén a kisgazdák elleni erőszakosabb fellépésről, a házi agitációk növeléséről hoztak határozatot. Október 22-én a szatelit szervezetek hatékonyabb bevonásáról döntöttek a választási kampányba.

Manipulációk és trükkök százai

Elsőrendű eleme az MKP taktikájának talán az SZDP-vel történő együttműködés volt. Ez sok szempontból könnyűnek ígérkezhetett, hiszen a párt vezetőségéhez több olyan személy tartozott, aki a diktatúra évei alatt később magas pozíciót töltött be. Szeptember 26-tól az SZDP PB-ben 6:5 volt az arány az MKP- szimpatizánsok javára. Persze más pártokban is voltak hasonló személyek, gondoljunk csak a kisgazda Dobi Istvánra vagy az NPP-s (Nemzeti Parasztpárt) Erdei Ferencre, aki belügyminiszter és köztudottan titkos kommunista is volt egyben. A közös lista kierőszakolása így sem ment egyszerűen, ugyanis ezt a budapesti és a főváros környéki SZDP-szervezetek ülésén leszavazták. Ezt követte az SZDP és az MKP vezetőszerveinek, politikai bizottságainak az együttes ülése, ahol 11:6 arányban a közös lista mellett született döntés. Ezt, az SZDP szempontjából szabálytalan határozatot gyakorlatilag „végigverték” ezt követően a párton. Mindez nagy felháborodást váltott ki. Szeptember 1-jén egyeztetett a két párt vezetősége a közös taktikáról, a közös listát Dolgozók Egységfrontjának nevezték el.

A jogszabályalkotást is lényegesnek tekintette az MKP a választások szempontjából. Az MNFF, azaz a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front pártjai indulhattak a választáson, az új pártok indulását az újonnan alakult és az MNFF pártjaiból, illetve a szakszervezetek képviselőiből álló, szeptember 4-én megalakult Országos Nemzeti Bizottság (ONB) engedélyezhette. E szervezet legitimitása, kompetenciája mindenképpen kérdéses, ráadásul a pártok jelentkezésére csak pár napos határidőt hagytak! Ugyanakkor az MKP befolyását mutatja ezzel kapcsolatban a következő idézet is. Révai József augusztus 30-án, tehát még az ONB létrejötte előtt a választásokkal kapcsolatban tartott MKP agitációs tanfolyamon a következőket mondta: „a munkásegységfront létrejötte után kívánatos a mi számunkra: minél jobban felaprózni az összes többi pártokat, megosztani az ellenfél erőit és úgy vinni a választási harcot, hogy a polgári vonalon minél több párt versengjen egymással a szavazatokért. Azt hiszem, ezt nem kell magyaráznom, hogy miért érdekünk nekünk az, hogy a Radikális Párt elvegyen szavazatokat a Polgári Demokrata Párttól és a Keresztény Néppárt elvegyen szavazatokat a Kisgazdapárttól. A mi érdekünk az, hogy a munkásság oldalán legyen egység, és az ellenség oldalán ne legyen egység. Ez szól amellett, hogy engedjük őket indulni a választási harcban.”

A taktikájuk mégsem volt sikeres, a közös lista miatt valószínűleg többen nem szavaztak a szociáldemokratákra, a jobboldalon jelentősebb erőként csak a kisgazdák indultak, a kis pártok jelentéktelennek bizonyultak, így az FKGP mindkét választáson 50 százalék felett teljesített.

Az említett jogszabályokban és a későbbi, 1945. évi VIII. törvényben is jelentős jogköröket biztosítottak a házmegbízottaknak, a választási jogszabályok szerint nekik kellett kiosztaniuk, majd összegyűjteniük és véleményezniük a számlálólapokat, különös tekintettel a jogszabályi kizáró okokra. A lakókról adatokat gyűjtöttek. Így bírálták el a szavazókörök szerinti összeíró bizottságok, hogy ki jogosult a voksolásra. A fellebbezéseket kerületi szintre, a Központi Összeíró Bizottságoknak terjesztették fel. Szeptember 6-án az előbbiekből Budapesten 185 MKP-s elnök volt, 168 SZDP-s 30 nem tisztázott állású szakszervezetis, és csak 102 fő tartozott más párthoz! Ráadásul az egyik MKP-s iratban azt is megjegyezték, hogy több parasztpárti elnök „velünk tart”. Az akkori tizennégy budapesti kerületben a központi összeíró bizottsági elnökök közül tíz fő volt MKP-s, három fő SZDP-s és csak egy fő volt kisgazda! A környező településekkel kapcsolatban egyelőre nem kerültek elő adatok. Mindennek meg is lett az eredménye, a Magyar Kommunista Párt becslése szerint a fővárosban körülbelül a szavazók tíz százalékát zárták ki valamilyen okkal a választásra jogosultak köréből. Sokuk panaszt, akkori kifejezéssel élve felszólamlást sem tett ez ellen. Egyébként a vonatkozó jogszabályok rendelkeztek a kizárandók köréről (német nemzetiségű, nem igazolt, népbíróság által elítélt, korábban valamilyen szélsőjobboldali szervezetben részt vett stb.), de ez az arány mindezt figyelembe véve is elképesztően magas! Gondoljunk csak arra, hogy a fővárosi kerületekben pár ezer fős volt csak a német nemzetiségűek aránya, az 1941-es népszámlálás szerint 11 200, vagy például arra, hogy a Budapesti Népbíróság október 7-ig 3930 ügyben járt el. Volt, amelyben több személyt ítéltek el. Budapest lakossága 1945. június végén 832 800 fő volt.

Mindkét esetben választókerületi listára lehetett szavazni. A nemzetgyűlési választásokra a választókerületi határok kialakításában bizonyítottan Rákosinak is volt szerepe, Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye három, Nagy-Budapest négy választókerületéből az ő utasítására csináltak egyet. A BM Törvényelőkészítő Osztály irathagyatékában található dokumentumon a választókerületek mellé egy kapcsos jelet tettek, és mellé írták, hogy „Budapest egy Rákosi 60-90”, illetve „Pest-Pilis-Solt-Kikun egy Rákosi 50-75”. A számok a kiosztandó mandátumok intervallumait jelölték.

Dominancia, és mégis vereség

E nem teljes körű elemzésből is látható a Magyar Kommunista Párt dominanciája a világháború utáni politikai életben. A választások időpontja, az induló pártok kiválogatása, a választókerületi beosztás, az összeíró bizottságokban lévő nyomasztó dominancia, a választópolgárok jelentős számának a jogfosztása, a meglévő és megmaradó kormányzati pozíció stratégiai tárcákkal – például belügy – jól szemlélteti mindezt. Ugyanakkor előrevetítette már ekkor sokak számára a várható jövőt.

A fentiek tükrében teljesen szabad választásokról nem beszélhetünk. Az érem egyik oldala ez, másrészről pedig mindezek a tények növelik a Független Kisgazdapárt akkori fővárosi és országos győzelmeinek jelentőségét. Az MKP-t a magyar társadalom döntő többsége határozottan elutasította, hiszen a kommunisták a szavazatok alig 17 százalékát kapták a nemzetgyűlési választáson.

A szerző a Veritas Történetkutató Intézet tudományos munkatársa