Középkorban is létezett a globális kereskedelem?

Ez a lelet jelezte először, hogy ott egy régi hajóroncs és a rakománya lehet, nagyjából 100 méterre Pedra Brancától északnyugatra. Meglepően sekély vízben feküdt. A feltárást vezető régészeti jelentés szerint a vízmélység csak mintegy 8–12 méter volt,

Ezután 2016-ban a National Heritage Board megbízásából az ISEAS régészeti egysége felmérést és célzott kutatást indított el a helyszínen, majd 2016–2019 között több szakaszban feltárást végeztek, ezek pedig felszínre hozták a leletek jelentős részét.

Az első megtalált csésze azért volt rendkívüli, mert nem egy darab dísztárgyként került elő, hanem hatalmas mennyiségben, tömegével találtak rá. A 2016 és 2019 között zajló víz alatti feltárás során nagyjából 3,5 tonnányi kerámia darabot emeltek ki, köztük a legfeltűnőbb kincsnek számító, kék-fehér jüan-kori porcelánt. A Jüan-kor (Jüan-dinasztia) a kínai történelemnek az a korszaka, amikor a mongolok uralták Kínát. A dinasztiát Kubiláj kán alapította, és nagyjából 1271-től 1368-ig tartott.

A kutatók számára ez a rakomány egy pillanatfelvétel arról, hogyan mozgott az áru Ázsiában akkor, amikor Európában éppen pestisjárványok és pusztító háborúk jellemezték az akkori korszakot.

A csésze mintája is árulkodó volt. A darabok között sárkánnyal festett töredékek is voltak, másokon mandarinkacsák úsztak lótuszvirágok között. A porcelánok legjava Kína egyik leghíresebb kézműves központjából, Csingtecsenből származtak, de a hajón találtak úgynevezett Longquan-celadont is. Ez egy zöldes színű, tapintásra selymes mázú kerámia, amelyet a térségben státuszszimbólumként is ismertek.

Akadtak köztük fehéres Dehua-edények is, különféle edények Fucsien tartomány kemencéiből és masszív tárolóedények is. A vegyes rakomány arra utal, hogy a hajó nem egy konkrét udvari ajándékcsomagot szállított, hanem egy nagy, távoli piacot látott el.

Itt jön a fordulat. Sokáig tartotta magát az a népszerű magyarázat, hogy a 19. század előtt Szingapúr csak egy kisebb halásztelep volt. Ehhez képest egy több tonna kerámiát szállító, kínai gyártmányú árut szállító hajó nem egy eldugott kis települést kereshetett.

A Temasek néven ismert kikötő inkább átrakóhely volt, olyan csomópont, ahol messziföldről érkezett áruk, mintegy újkori logisztikai központban szétosztásra kerültek a szigetek közti útvonalak hálózatában, majd onnan mentek is tovább. A feltárt csésze pereme ebben a történetben olyan volt, mint egy régi vámpecsét. Kicsi, de azt jelzi, hogy itt jelentős kereskedelmi forgalom volt, ráadásul kifinomult ízlésre vágyó fizetőképes kereslettel együtt.

Mindenki fogott már porcelánt, csak éppen abba nem gondolt bele, hogy egy ilyen tárgy a középkorban nem mindennapos „konyhai holmi” volt, hanem luxus és egyben a beszerzéséhez szükséges kapcsolatrendszer is.

A kerámiadarabok nem olvadnak el, nem marja szét a rozsda. Még évszázadok múlva is elárulják, honnan jöttek, milyen mintát kedveltek akkor, mekkora tányérokat rendeltek és használtak.

A Temasek Wreck leletei között azonban nem találtak, nagy, 40–50 centis dísztálakat, amelyeket abban az időszakban az Indiai-óceán térségében igen kedveltek voltak. Ez a részlet pedig arra utal, hogy a rakomány inkább a délkelet-ázsiai piacokra szántak, vagyis a hajó útja egyértelműen Szingapúr lehetett.

Ha mindezt magyar szemmel nézi az ember, a különbség szinte adja magát. Amikor nálunk a középkori királyi udvarok még elsősorban európai útvonalakon kereskedtek, Ázsiában már olyan tengeri rendszer működött, amelyben egyetlen hajó rakománya több terméktípust, több stílust és több vásárlói réteget célzott egyszerre. A csésze egy kis darabja ezért több, mint egy kincs. A világgazdaság egyik régi, de nagyon is valós darabja, amely most, 700 év után is megint a felszínre került.