Átírhatja a grönlandi történelemkönyveket ez a szenzációs régészeti felfedezés

Több mint 50 kilométerre Észak-Grönland partjaitól régészek az ősi emberi jelenlét egyértelmű nyomait fedezték fel egy sziklás szigetcsoporton. A felfedezés új kérdéseket vet fel az első grönlandiak tengeri képességeivel kapcsolatban.

A ma már lakatlan Kitsissut-szigeteken, Grönland északnyugati partvidékén a kutatók arra utaló bizonyítékokat találtak, hogy mintegy 4500 évvel ezelőtt nagyobb csoportok paleo-inuitok – a térség első ismert lakói – hosszú és veszélyes tengeri utakat tettek meg. A felfedezésről a Berlingske, Dánia legrégebbi napilapja számolt be.

A szigetek legalább 53 kilométerre fekszenek a szárazföldtől, egy olyan térségben, ahol az erős szelek, a kiszámíthatatlan áramlatok, a viharok, a sűrű köd és a sodródó jégtáblák mindennaposak. A számítások szerint a visszaút kenuval körülbelül 15 órát vett igénybe, ami rendkívül kockázatossá tette az expedíciókat.

A leletek átírják a grönlandi telepesekről alkotott képet

A szigeteken a régészek kőköröket tártak fel, amelyek egykori sátortáborok helyét jelzik, valamint tűzrakóhelyeket és nagyszámú állatcsontot, amelyek mintegy 4200 évesek. A kőkörök arra utalnak, hogy itt egykor szőrmével borított sátrak álltak. A tűzrakóhelyekben talált nyomok szerint a tüzet tengeri emlősök – például fókák és bálnák – zsírjával táplálták.

A Berlingske beszámolója szerint a leletek azt bizonyítják, hogy az első grönlandiak nemcsak kiváló vadászok, hanem tapasztalt tengerészek is voltak. Feltételezhető, hogy nagy távolságokat tettek meg a nyílt vízen egyszerű, ám tengeri használatra alkalmas vízi járművekkel. Ezeket úszó fából, bálna- vagy fókacsontból, valamint vízálló szőrméből készíthették.

„Forró” jeget fedeztek fel Grönland belsejében

Grönland ma is számos rejtélyt tartogat. A sziget északi részén, a hatalmas jégtömeg mélyén olyan struktúrák húzódnak, amelyek árnyalják a merev, egységes jégpáncélról alkotott képet.

A jégtakaró belsejét repülőgépekről végzett radaros mérésekkel vizsgálják. Ezek általában egyenletes, sima rétegeket mutatnak, amelyek a fák évgyűrűihez hasonlíthatók.

Bizonyos területeken azonban ezek a rétegek erősen torzultak. Hatalmas, felhőszerű redők – úgynevezett „plumes”-ok – figyelhetők meg, amelyek a jégtakaró teljes vastagságának akár egyharmadát is elérhetik. Hosszú ideig nem volt tudományos konszenzus arról, miként alakulnak ki ezek a deformációk.

A The Cryosphere szakfolyóiratban februárban megjelent tanulmányban Robert Law glaciológus vezette kutatócsoport új magyarázattal szolgált: eredményeik szerint a jelenség hátterében a szilárd jégben zajló termikus konvekció állhat.