Zseniális természet, aki mindent önmagából merített

A Somogy vármegyei Zala községben született 1827. október 14-én. Főúri családból származott, ám mire megszületett, atyja, zajki Zichy Sándor József György már javarészt eltékozolta a családi örökséget. Korai halála után az anya, Eperjessy Júlia vette kezébe a két fiú nevelését. Mihály a veszprémi piarista gimnáziumba került, ahol nehezen viselte a kötöttségeket, s egyre inkább a rajzolás vált szenvedélyévé.

A három felső osztályt már a pesti piaristáknál végezte, majd 1842-től a jogi karon, s ezzel párhuzamosan Marastoni Jakab festőakadémiáján tanult. A jogi tanulmányok mind kevésbé kötötték le figyelmét, egyre inkább a művészpálya felé fordult. Hogy technikailag is fejlődhessen, Bécsbe ment, ahol a természetességre, a valóságfestésre törekvő Ferdinand Georg Waldmüller magániskolájában tanult.

Első jelentős művét, a már romantikus vonásokat mutató Mentőcsónakot is itt alkotta. Munkái hamar kedveltek és keresettek lettek: Haldokló lovag című képét például a bécsi Műegylet vásárolta meg, jelentős összegért. Zichy sikereit azonban sokan irigyelték, rossz szemmel nézték, hogy az ifjú művész egyre-másra kapja az elismeréseket és a megrendeléseket. Közben édesanyjával is összeveszett, aki sokallotta fia bécsi költségeit. A heves természetű Zichy végül közölte a családdal, hogy soha többé nem fogad el hazulról pénzt, s szavát meg is tartotta.

Ekkor állt be a döntő fordulat életében: I. Miklós cár unokahúgát, aki nővére halála miatt búskomorságba esett, a család Bécsbe vitte gyógyíttatni. Mivel érdeklődött a művészetek iránt, rajztanulásra fogták, s a legjobb rajztanárt, Zichyt fogadták fel mellé. A bécsi tartózkodás végeztével Zichy is elutazott az orosz nagyhercegi családdal Szentpétervárra. 1848 és 1874 között ez a város volt az otthona, ahol az arcképek mellett az udvar díszünnepségeit és a vadászatokat örökítette meg nagy sikerrel, s 1859-ben a „cár őfelsége festőművésze” lett. Ezekben az években ismerkedett meg az észt főnemesi családból származó Jersova Alekszandrával, akivel évekig vadházasságban éltek, és az ekkor született négy gyermekük is törvényen kívülinek számított. Később Szentpéterváron a katolikus templomban legalizálták az együttélésüket, de az akkori orosz törvények szerint házasságuk érvénytelen volt.

1874-ben, nem kis részben az udvari áskálódások miatt Párizsban telepedett le, s itt készítette el egyik főművét, A rombolás géniuszának diadalát. Ám hiába fogadta lelkesen a művészvilág, Zichy magányosnak érezte magát. 1879-ben csodálatos megrendelést kapott Pétervárról: Lermontov Démonjához, Goncsarov Oblomovjához és Sota Rusztaveli A párducbőrös lovag című alkotásához - más fordításokban A tigrisbőrös lovag - kértek tőle illusztrációt. (Rusztaveli művét Georgia (Grúzia) nemzeti eposzának tekinti, Tbilisziben Zichy tiszteletére utcát neveztek el és szobrot is emeltek.) Zichy Mihály miután végzett munkájával, Magyarországra indult, s rövid időre a zalai családi birtokon telepedett le. Itthon örömmel fogadták, állást és rangot kínáltak neki, amit azonban nem fogadott el.

Úgy érezte, művészete idegen maradt honfitársai között, nagyszabású munkái nem mozgatták meg sem a közönséget, sem a műértőket. 1881-ben megint útra kelt, előbb a Kaukázusban tett körutat, majd egy év múlva visszatért Pétervárra, ahol ismét elfoglalta magas pozícióját a cári udvarban. Itt érte hazulról a felkérés: illusztrálja Arany János balladáit és Madách Imre művét, Az ember tragédiáját. Örömmel tett eleget a felkérésnek, s így születtek meg élete legszebb, legmélyebb alkotásai.

Noha többször is készült vissza Magyarországra, magyar állampolgárságáról sem mondott le soha, a nagy utazásra már nem került sor. 1906. február 28-án Szentpétervárott elhunyt a magyar rajzművészet talán legnagyobb mestere. Halálhíre március 1-jén, holtteste pedig március 17-én reggel érkezett Budapestre, ahol a Kerepesi temetőben (ma Fiumei úti sírkert) helyezték örök nyugalomra. Síremlékén (2023-ban felújították) látható mellszobrát Strobl Alajos készítette, építészként Gerster Kálmán közreműködött. Festőművészként Zichy a romantika legnagyobbjai közé tartozott, rajzművészként az illusztráció klasszikusaként tartják számon.

Festményei látványosak, izgalmasak, cselekményesek: az érzelmek és indulatok, a veszélyek és csapongások megjelenítései. Találóan írta róla Théophile Gautier, a kor neves kritikusa: „zseniális természet, aki mindent önmagából merít, sosem találkozott a művészet útjain olyan mesterekkel, akikről az ember azt mondhatná, hogy hasonlít hozzájuk.”

Emléktárgyait, képeinek egy részét szülőhelyén, a zalai Zichy-kúrián kialakított Zichy Mihály Emlékmúzeumban őrzik, alkotásai a szentpétervári Ermitázsban és a moszkvai Tretyjakov Galériában is fellelhetők. 2007-ben a Magyar Nemzeti Galériában volt látható a Zichy Mihály, a rajzoló fejedelem című életmű-kiállítása. 2014-ben, kétéves restaurálási folyamatot követően a Gödöllői Királyi Kastélyban talált otthonra az Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál című monumentális történelmi festménye. 2016-ban az általa illusztrált díszalbumokból rendeztek tárlatot az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK).