Miért jelenhet meg sivatag közvetlenül az óceán mellett?

A nedvességgel teli egyenlítői levegő felemelkedik, lehűl, és esőt zúdít a trópusi erdőkre. Ezután 20 és 40 fok közötti szélességi körön leereszkedik, stabil száraz zónát alkotva – létrejött a Szahara és az Atacama-sivatag.

A keletről fújó passzátszelek nedvességet hoznak a keleti partokra, így a nyugatiak szárazabbak maradnak. A hideg áramlatok (a Benguela-áramlat a Namib-folyó közelében, a Peru-áramlat az Atacama-folyó közelében) lehűtik a levegőt, így az stabil és konvekcióképtelen – felhők egyszerűen nem képződnek, bár köd kúszhat a part fölé.

A hegyek teszik teljessé a folyamatot: az Atlanti-óceán felől érkező nedvesség az Amazonasra és az Andokra hullik, és a szárazabb levegő eléri a nyugati lejtőt. Így az Andok "esőárnyékot" hoznak létre az Atacama-hegység számára. Ugyanez a logika érvényesül a Namibban is: a csapadék a keleti hegyekben hullik, míg a sivatag száraz, de ködös marad. Ezek a körülmények egyedülálló életformák kialakulásához vezettek: a namíbiai bogarak megtanulták, hogy a hátukkal gyűjtsék a nedvességet a ködből, és az emberek ezt az elvet másolják a ködhálókban.

Még az Antarktisz sarki sivatagai is hasonló mechanizmus szerint alakulnak ki: a jégáramlatok és a szelek elvágják a nedvességet, a hideg pedig miatt a levegő képtelen megtartani azt – írta meg a Gismeteo.