Muszlim muszlimnak farkasa

Nem húzta sokáig az időt Iszlámábád, s kőkeményen lecsapott a szomszédos Afganisztánban menedéket lelő terroristákra. A bombázás – így a pakisztáni kabinet – totálisan sikeres volt, míg Kabul azt hangoztatja, hogy annak számos ártatlan civil és gyermek is áldozatául esett. Az ellenségeskedés alapja az, hogy Pakisztán vádjai szerint északi szomszédja rendre menedéket ad a náluk roppant súlyos, civilek, rendőrök és katonák ellen terrorcselekményeket végrehajtó szélsőségeseknek – amit persze a másik fél folyamatosan és hevesen tagad.

A bajnak persze itt is sokféle gyökere van, amelyből csak az egyik, hogy a durván 2.600 kilométer hosszú, sok esetben teljesen néptelen vidékeken át húzódó határvonalat fizikai képtelenség hermetikusan lezárni, pláne maradéktalanul szemmel tartani. E mellett azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a két államot egy XIX. századi, 1893-ban megkötött egyezmény nyomán meghúzott s a nemzetközi körökben Durand-vonaként emlegetett lénia választja el egymástól. Utóbbival pedig az a problémája Kabulnak, hogy az szó szerint kettévágta a túlnyomórészt pastunok lakta területeket. Afganisztán igen régóta szeretné elérni a határ módosítását, szebben fogalmazva kiigazítását, de erre a másik fél nem igazán mutat semmiféle hajlandóságot.

A kérdés tisztázatlansága nyomán a két oldal között rendszeresek a feszültségek, a kisebb-nagyobb lövöldözéssel végződő csetepaték. A hirig általában a rendőri és határőrizeti szervek intézkedései nyomán szabadul el, amibe aztán a két fél ugrásra kész hadereje is folyton beavatkozik. A tálibok felszerelési és fegyelmi téren persze messze elmaradnak ellenfeleik mögött, így tízből 9,5-szer ők húzzák a rövidebbet. Viszont az általuk támogatott terroristák – azaz a Tehrik-e-Talibán Pakisztán (TTP) – nagyon durva akciókat képesek végrehajtani az ellenséges térfélen – s ez érthető okokból igencsak irritálja az ott élőket és az állam irányítóit.

Mivel a határ – a legóvatosabb jelző szerint is – hihetetlenül porózus, ezért a tömegmészárlásokat elkövető iszlamisták pillanatok alatt vissza tudnak térni a saját „otthonukba". Ott – legalább is eddig így gondolhatták – pedig nyugalomban szőhetik tovább pusztító terveiket, mert a pakisztáni haderő – legalább is eddig – nem hajtott végre ellenük jelentősebb csapást. (Bármilyen furán is hangzik innét nézve, de a kölcsönös szerényebb átlövöldözést, esetleges rövid hatókörű ágyúzást-aknázást arrafelé – úgymond – megszokottnak tartják s nem is gyártanak belőle minden esetben igazán nagyobb ügyet. In sa'a l-Lah – azaz Ha Allah (is) így akarja – és mehet tovább minden a régi kerékvágásban.)

A minap azonban vélhetően elszakadt a cérna, s Iszlámábád szó szerint több hullámban lebombázta a TTP bázisait. S bár a rakéták a derült égből érkeztek, azok jövetelét már előre bejelentették. Ugyanis a pakisztáni védelmi miniszter már tavaly ősszel nyomatékkal közölte, ha Kabul nem adja ki a területén tartózkodó TTP-tagokat, akár nyílt háború is kitörhet a két állam között.