Soha nem látott égitest tart a Föld felé

A tudományos szenzáció egy viszonylag csendes felfedezéssel indult. 2026. január 13-án egy négyfős amatőrcsillagászokból álló csapat vette észre először az objektumot. A felfedezéshez egyszerű távvezérelt távcsövet használtak, amely a világ egyik legszárazabb és legtisztább egű helyén, a chilei Atacama-sivatagban kémlelte az égboltot. Az objektum a C/2026 A1 (MAPS) nevet kapta, és a pályaszámítások hamarosan egyértelművé tették: nem egy szokványos vándorral van dolgunk. A MAPS-üstökös egy rendkívül elnyújtott pályán mozog, amely egyenesen a Naprendszerünk központja, a Nap felé vezeti - olvasható a The Conversation cikkében.

MAPS-üstökös: egy ősi óriás visszatérő szilánkjai

A MAPS üstökös különlegessége a származásában rejlik: a híres Kreutz-féle napsúroló üstökösök családjába tartozik. A tudósok ma már tudják, hogy ezek az égitestek mind rokonok: egyetlen közös ősre vezethetők vissza. Valamikor a távoli múltban – feltehetően az időszámításunk előtti 3. vagy 4. században – egy gigantikus, több mint 100 kilométer átmérőjű üstökösmag kerülhetett vészesen közel a Naphoz. Ez az ősi óriás később darabokra szakadt, és a töredékei azóta is az eredeti pályáján keringenek, vette észre az Origo.

A történelem során ezek a visszatérő darabok rendre elkápráztatták az emberiséget:

• Időszámításunk szerint 363-ban egyszerre több üstököst is látni lehetett a nappali égen.
• 1106-ban és 1138-ban a két legnagyobb megmaradt töredék is visszatért, majd tovább darabolódtak.
• Ebből az üstököscsaládból származott a 20. század legfényesebb üstököse, az 1965-ös Ikeya-Seki is, amely a telihold fényességével vetekedett, és nappal is látható volt.

Zdeněk Sekanina csillagász már korábban megjósolta, hogy a következő évtizedekben újabb nagy, látványos napsúrolók érkezhetnek ebből a csoportból – a MAPS-üstökös most lehet, hogy igazolja a jóslatot.

Miért bizakodnak a tudósok?

A napsúroló üstökösök gyakran „öngyilkos küldetést teljesítenek”: a legtöbbjük apró, alig pár méteres jégtömb, amely egyszerűen elpárolog, mielőtt bárki észrevenné. A MAPS-üstökös azonban különbözik tőlük.

A mostani felfedezés egy rekordot is felállított: 

felfedezése pillanatában távolabb járt a Naptól, mint bármelyik korábban azonosított napsúroló társa.

Ez a korai észlelés két dolgot jelenthet:

• Az optimista verzió: az üstökös magja szokatlanul nagy, ezért látszik ilyen messziről. Ez növeli az esélyét a túlélésre.
• A pesszimista verzió: az üstökös éppen szétesőben van, és a szétrepülő porfelhő miatt látszik nagyobbnak és fényesebbnek, mint amilyen valójában.

A legfrissebb megfigyelések szerencsére az első verziót erősítik: 

az üstökös fényessége folyamatosan és egyenletesen növekszik, ami stabil szerkezetre utal.

A nagy áprilisi tűzpróba

Az igazi dráma április elején várható. Ekkor éri el az üstökös a pályájának Naphoz legközelebbi pontját (a perihéliumot), mindössze 120 000 kilométerre a csillagunk felszínétől. Ez csillagászati léptékben olyan, mintha a lángok között sétálna: a hőmérséklet és a gravitációs erők iszonyatosak lesznek.

A forgatókönyvek a következők:

• Ha túléli: április elején és közepén pazar látványt nyújthat az esti égen. Ha egyben marad a legnagyobb közelség idején, a fényessége annyira megnőhet, hogy a Nap mellett, nappali égen is kivehetővé válik.
• Ha darabokra hullik: ez a valószínűbb. Ám még egy kései szétesés is okozhat meglepetést: a szétrobbanó üstökös hirtelen kifényesedhet, és váratlan égi show-t produkálhat.

Bár a legjobb megfigyelési pozícióban a déli félteke lakói lesznek, a modern technológia révén senki nem marad le: a NASA SOHO űrszondája, amely folyamatosan figyeli a Napot, részletes felvételeket készít majd az eseményről, akkor is, ha a földi megfigyelők elől a Nap fénye elrejtené azt.