Amerikai támadás küszöbén áll Irán?

Irán meghátrál? Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője szerint a helyzet egyszerű, írja a Tagesschau.

Az Egyesült Államokkal fennálló több évtizedes ellenségeskedés okát két mondatban foglalja össze: Amerika be akarja kebelezni Iránt. Irán ezt nem akarja, vette észre a Magyar Nemzet.

Ennek ellenére Teherán mégis hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni – ami sokak szerint a rezsim kétségbeesett helyzetét tükrözi. Szaíd Lejlaz volt iráni elnöki tanácsadó és jelenlegi teheráni egyetemi professzor egy német interjúban úgy fogalmazott: A reformpártiak logikája szerint Iránnak nincs valódi alternatívája a párbeszédre. Egy esetleges megállapodás ugyanis enyhíthetne azokon a súlyos gazdasági szankciókon, amelyek az országot térdre kényszerítették.

Energiaalku – vagy több annál?

Washington egyértelművé tette: amennyiben Irán nem teljesíti a követeléseket, katonai csapásokkal kell számolnia. Trump három fő feltételt szabott: Irán mondjon le az atomfegyverekről, korlátozza ballisztikus rakétáinak hatótávolságát, és hagyjon fel a szövetséges milíciák támogatásával a Közel-Keleten.

Anja Pistor-Hatam, a kieli egyetem iszlámkutatója szerint azonban Teherán mozgástere „rendkívül csekély”. 

Irán leginkább olcsó olajjal és gázzal próbálhat alkudozni – elsősorban Kína mintájára –, vagyis egy energetikai alku lehet az egyik kiút. Ám a tét sokkal nagyobb: a rezsim túlélése.

Irán: „A falhoz szorítva”

A szakértők szerint a teheráni vezetés elsődleges célja saját fennmaradása. A társadalom jelentős része traumatizált a korábbi tüntetések brutális leverése miatt, miközben a gazdasági helyzet történelmi mélypontra süllyedt. A lakosság 35–40 százaléka a szegénységi küszöb alatt él, sok családnak pedig gondot okoz a mindennapi megélhetés.

A rezsimnek fel kell tudnia mutatni valamit a népnek – például a szankciók enyhítését és gazdasági fellendülést –, különben újabb zavargásokkal kell számolnia – véli a kutató.

Hol engedhet Irán?

A szankciók feloldása érdekében Teherán várhatóan leginkább a regionális fegyveres csoportok támogatásának visszafogásában lehet hajlandó engedni. Kérdés azonban, hogy ezt valóban betartaná-e, és miként lehetne ellenőrizni.

Sokkal kényesebb pont a rakétaprogram korlátozása. Ez Irán szemében a nemzeti védelem alapját jelentené, így nehéz elképzelni, hogy erről könnyedén lemondanának.

Az atomprogram terén pedig – legalábbis Teherán hivatalos álláspontja szerint – eleve csak békés célú urándúsításról van szó. A több évtizedes propaganda és belpolitikai retorika miatt a rezsim számára rendkívül nehéz lenne látványos meghátrálást felmutatni.

Végül mégis meghátrál Teherán?

Mindennek ellenére egyre több szakértő úgy véli: Irán előbb-utóbb kénytelen lesz engedni. Szaíd Lejlaz szerint a rezsimnek belpolitikai válságkezelésre sincs valódi terve, így végső soron feladhatja urándúsítási programját, hogy elkerülje az amerikai katonai beavatkozást és enyhítse a gazdasági összeomlást.