Szatirikus vígjáték egy elfuserált szavazásról és három elkóborolt birkáról +VIDEÓ
A Bonzsúr, Svájc! című svájci-olasz filmszatíra szeptember 4-től látható az Uránia Nemzeti Filmszínházban
- 2025.08.28. - 07:10
A Svájc déli kantonjában, Ticinoban lázadás tör ki, és a német Walter (Beat Schlatter), akit rendőrként a franciásítás végrehajtásának ellenőrzésével bíznak meg, egy francia titkos ügynök, Jonas (Vincent Kuchell) kíséretében elindul, hogy rendet csináljon.
De közben Walter mamája ( Silvia Jost) sem tétlenkedik, két élemedett udvarlójával és egy rozoga teherautóval elindul Jeanot Bachmann ( Leonardo Nigro), vagyis a francia svájci médiavállalkozó nyomában, habár azt még nem tudják, mit akarnak tenni vele.
Walter feje fölött áttajtékzanak az események, küzd az állásáért, amit nem francia anyanyelvűként immár nem is olyan könnyű megtartania, szeretne tenni a saját anyanyelvéért is, de a lázadókkal is kezdenie kell valamit.
A történet egy nagyszabású végkifejlet felé száguld, amelyben fontos szerep jut három nagyon messzire elkóborolt birkának, és azoknak kis papíresernyőknek is, amiket fagyikelyhekbe szokás beleszúrni.
A film zenéje hol a némafilmek alá egykor zongorázott dallamokat idézi, hol a régebbi nagyzenekaros filmzenéket, ezzel is egy újabb mókás, hangulatos, régies dimenziót adva mindannak, amit látunk.
Jó európainak lenni, ha ilyen és ehhez hasonló filmek készülnek még ezen a kontinensen. Kicsit talán a Picasso kalandjaihoz (1978) lehetne hasonlítani a Bonzsúr, Svájc! humorát és soknyelvűségét. A szerkezetét kevésbé, mert a svájci-olasz filmben viszonylag sok az áldokumentarista elem. Újsághírekből, híradórészletekből értesülünk a legfrissebb politikai eseményekről, olyan snitteket is látunk, amelyek inkább dokumentumfilmes stílusúak, mint játékfilmesek.
A hangvétel humoros, egyaránt megkapja a magát német, francia és olasz svájci. Nem bántóan, de nevetést fakasztóan konstatáljuk, hogy Bachmann, a megmondóember még mindig Napóleonra hivatkozik, ha taktikáról és stratégiáról van szó, és úgy beszél, mintha tegnap verte volna végig Európát a francia császár. Az olaszok meg mintha a camorrát és a második világháborús partizán éveiket élnék újra, amikor felkészülnek kantonuk ostromára.
A Közép-Európai nézőnek, aki szintén nyelvi és kulturális sokszínűségben él, de közel sem mindenfelé demokratikusan, nagyon is sokat mond ez a történet. Nagyon is jól érti azt, hogy a szereplők minél inkább kiállnak a saját anyanyelvükért, és csak azért, és semmiért, ami más rovására van, annál inkább össze tudnak fogni, és egymást támogatni abban, hogy helyreálljon a rend, és jobban megbecsüljék a jövőben azt, amijük van.
A filmben a kiállás az anyanyelvért és a hagyományokért Európai mindenkori értékeiről és lehetséges jövőjéről is valami nagyon jót mond a nézőnek, mindenféle szájbarágás nélkül, de nagyon vidáman, szórakoztatóan, virtuóz, nagyon szellemes poénokat szórva, mégsem megkerülve mindannak a komolyságát, ahogy átéltük az elmúlt évtizedek politikai eseményeit.
Bonzsúr, Svájc! - Bon Jour, Switzerland! – Ciao, ciao, Bourbine! – 2025
Svájci-olasz film -88’
Rendezte: Peter Luisi
9/10
Vélemény és vita
A rovatban megjelenő írások a szerzők saját véleményét tükrözik.