A világ első felvételei a vonóhálós halászat pusztító hatásairól + VIDEÓ

„A felszínről fogalma sem lenne arról, hogy ez történik” – mondja Attenborough a klipben. „Rejtve maradt a szem elől – egészen mostanáig.”

„Egy modern ipari fenékvonóhálós hajó lánccal vagy fémgerendával súrolja az óceán fenekét, és mindent a hálóba kényszerít, ami az útjába kerül. Áttöri magát a tengerfenéken, szinte mindent elpusztítva, ami elé kerül, gyakran csak egyetlen fajra vadászva. Szinte minden mást eldobnak. A vonóhálós halászhajók fogásának több mint háromnegyede kidobható. Nehéz elképzelni pazarlóbb módszert a halfogásra.”

Ennek ellenére van remény, mert ahogy Attenborough mondta az óceánok világnapjára írt üzenetében: „Az óceán regeneráló ereje figyelemre méltó – ha igazán lehetőséget adunk neki.”

Az öreg természetatya nem téved. Tavaly az ICES Journal Of Marine Science-ben megjelent tanulmány megmutatta, hogy az ökoszisztémák milyen drámai módon helyreállhatnak a tengeri védelmi intézkedések végrehajtásával. A Lyme-öböl tengeri védett területén végzett 15 éves kutatásra támaszkodva a zátonyfajok 95 százalékos növekedését és a halak számának elképesztő, 400 százalékos növekedését figyelte meg (mind az összlétszám, mind a sokféleség tekintetében). Olyan változásokat is megfigyeltek, amelyek ellenállóbbá tették a tengerfenéket a szélsőséges viharokkal szemben, amely hozzájárul a védett terület folyamatos helyreállításához.

Sőt, az óceán csak egy kis részének védelmének előnyei messzemenő hatásokkal járhatnak, mivel az ott tapasztalt biodiverzitás növekedése átterjedhet a környező vizekre is. A „spillover” kifejezés annak leírására szolgál, hogy a halászat hogyan tapasztalhatja az egységnyi erőkifejtésre jutó fogás növekedését a védett területek határaihoz közeli vizeken, bizonyítva, hogy a tengerfenék megőrzése nemcsak a bolygó, hanem az emberiség érdeke is.

Az Ocean másik kulcsfontosságú tanulsága, hogy a védelem nem jelenti azt, hogy halászatellenesnek kell lenni. A halászat világszerte emberek millióinak fő megélhetése, és gyakran ugyanezek az emberek a leglelkesebbek az óceáni erőforrások megőrzésének javítására. Végső soron az a lényeg, hogy felelősségteljes és fenntartható módot találjunk arra, hogy Attenborough szerint a bolygó legértékesebb erőforrásával dolgozzunk.

„A bolygón eltöltött csaknem száz év után most már megértem, hogy a Föld legfontosabb helye nem a szárazföldön, hanem a tengerben van” – mondta.

Az ENSZ 2025-ös óceánkonferenciája meghatározhatja bolygónk jövőjét, a cél, hogy 2030-ra megvédjük-e az óceánok harminc százalékát, hogy megfékezzük a biológiai sokféleség csökkenésének és az éghajlatváltozásnak a kettős válságát. Jelen állás szerint csak körülbelül nyolc százalékot védünk, így ezt a filmet mindenkinek meg kell néznie, aki döntési helyzetben van ebben az ügyben, mielőtt túl késő lenne.