Megfejtették, miért ugrálnak a kenguruk?

Furcsa és parányi állat él Ausztráliában, Queensland trópusi esőerdeiben. A pézsmapatkány-kenguru nemének és családjának utolsó, ma is élő képviselője – írja National Geographic.

A pézsmapatkány-kenguru ránézésre sokkal inkább tűnhet rágcsálónak, mint erszényesnek. Mindössze körülbelül 500 grammosra és húsz centiméteresre nő, teste hosszú, vékony farokban végződik. Táplálékát gyümölcsök, gombák és gerinctelen állatok teszik ki, amelyek után az erdő avarában kutat.

Különlegessége, hogy a kengurualkatúak között ő az egyetlen, amelyik egyáltalán nem ugrál. Ezen tulajdonsága miatt figyeltek fel rá a tudósok is, akiknek új tanulmánya szerint ez az állat segíthet megérteni, hogyan alakult ki a kenguruk jól ismert mozgásformája.

Az ugrándozó mozgás kifejezetten ritkának számít az állatvilágban, tudomásunk szerint az erszényeseken kívül csupán néhány rágcsálónál fordul elő. Pedig az öt kilogrammnál nagyobb testtömegű állatoknál kifejezetten hatékony mozgásformának tűnik. Ám az ugrálás egészen apró emlősöknél is feltűnik, a szakértők egyelőre nem biztosak benne, hogy ennek mi az oka.

Erre segíthet rájönni a pézsmapatkány-kenguru, amely a kengurualkatúak egy korai ágához, a Hypsiprymnodontidae családhoz tartozik. Éppen ezért kutatók úgy vélik, a pézsmapatkány-kenguru nagyjából úgy mozoghat, ahogy a kenguruk mára kihalt ősei is tették.

Az apró erszényesekről készült felvételek alapos elemzésével a szakértőknek sikerült megállapítaniuk, hogy a pézsmapatkány-kenguruk mellső és hátsó lábaik is szinkronban mozognak járás közben, egyfajta „félszögdécselést” formálva. Tudomásunk szerint nincs még egy négylábú erszényes a világon, amely ennyire gyakran használná ezt a járásmódot. A kutatók arra gyanakszanak, ez egyfajta átmeneti mozgásforma lehet a szimpla négy lábon járás és a kenguruk jól ismert ugrálása között.