Gitárórákkal gyógyítják a daganatos gyerekeket

Rendíthetetlen hit a zene gyógyító erejében. Ez az, ami összeköti a Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvány létrehozóját és önkénteseit – írja a Házipatika.

Az önkéntesek küldetése, hogy azzal segítsék a legbetegebb gyerekeket, amelyhez igazán értenek: a zenetanítással.

„A zenének valóban gyógyító ereje van! Ezt nemcsak én tapasztaltam meg a sokévnyi tanítás során, hanem objektív tesztekkel is alátámasztották. Aki már teljesen feladta az életet, rajta is segít a zenetanulás, képes örülni neki és várja” – osztotta meg velünk Seres Antal, aki heti rendszerességgel tanítja gitározni a daganatos gyermekeket a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján és a Heim Pál Gyermekkórház onkológiai osztályán.

„Meg kell érezniük a hangszer erejét”

Seres Antal eleinte olyan gyerekekkel foglalkozott, akik mentális állapotuk miatt szorultak segítségre. 25 évnyi tanítói pályafutása alatt – mint mondja – többször is érezte, hogy a zene mennyire sokat számít:

„Az egyik tanítványomnak például megismerkedésünk előtt volt egy öngyilkossági kísérlete az iskola vécéjében. Valaki felvetette neki, hogy kezdjen el zenélni, így nálam kötött ki. Azóta sikerült is teljesen visszailleszkednie a társadalomba. Aztán gondolt egyet, és kipróbálta, milyen lenne ugyanezt a pozitív, gyógyító erőt átültetni daganatos betegek gyógyításába. Eleinte magánemberként járt be a szegedi klinika kis betegeihez, zenélt nekik, megmutatta, kezükbe adta a gitárt, és elkezdte tanítani is őket: valahogy tudtam, hogy meg kell érezniük a hangszer erejét – magyarázza Antal. 

Fél évvel később, 2011-ben Antal létrehozta a Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítványt, azóta pedig már önkéntesekkel kibővülve, budapesti gyermekklinikák onkológiai osztályain segít a rákos gyerekeken.

„Már a legelejétől óriási sikerünk volt, mindenki látta, hogy a zene valóban gyógyít – folytatja a pedagógus. – Még a haldokló gyerekeken is segít. Hiszen – bár az életet közülük már sokan feladták – a zenetanulás az egyetlen, amely mindegyigyüket érdekelte, ezt pedig még a rájuk kötött gépek is kimutatták. Olyan gyerekeket is veszítettünk már el, akikkel fél-egy éven át foglalkoztunk. Ilyenkor továbblendít minket, hogy sokan vannak még, akiknek örömöt ad, ha heti egyetlen napra is, de zeneiskolát varázsolhatunk az onkológiai osztályból.”