Fényre hangolt emberségünk húsvéti öröme

Ősi keresztény hagyomány, hogy a föltámadást pirkadatkor éljük át. A sötétség után érkező fény jól jelzi az esemény lényegét: Krisztus föltámadása új napot, új fényt, új reményt hoz nekünk. A sötétség az ember legnagyobb ellensége. Eleinte tűz csiholásával igyekezett elűzni, ez ma csak egy kattintás. De épp ezért észre sem vesszük, hogy azért megmarad félelmet keltő ellenségnek. Épp e kattintás egyszerűsége miatt feledkeztünk meg arról, mennyire áhítjuk a fényt, mennyire fontos nekünk a világosság.

Ez a vágyunk szellemi értelemben még erőteljesebb. Bár lehet, éppúgy megfeledkezünk róla, mint a kattintás miatt a fizikai fény jelentőségéről. Pedig a legnagyobb baj a szellemi sötétség. Embertelenné tesz. Nincs kiút, nincs kapaszkodó, nincs remény: csak sötétség van. Lehet, azért szeretjük a fizikai világosságot, mert ez a szellemi hivatásunkra is utal. Szeretünk tisztán látni, a dolgokat megérteni, egyre nagyobb szellemi tereket átfogni. 

Az ember útja valóban a fény felé tör, vagy még inkább a fény forrása felé.

Elgépiesedett életünkben hajlamosak vagyunk megfeledkezni erről. Pedig ez a törekvés tesz minket emberré. S tudjuk vagy nem, ez a törekvő szellem nem más, mint Istenre irányultságunk. Húsvétkor annak örvendezünk, hogy a föltámadás fénye bevilágítja és értelmessé teszi az egész életünket.