Vlagyimir Putyin is jóváhagyta a szovjetek kis herceg kísérletét

A rókát a természettel szimbiózisban élő, falusi ember nem szerette: joggal nevezhető az ember szempontjából kártékony állatnak, rendszeresen megdézsmálta a szárnyasállományt, amennyiben lehetősége volt rá, igaz, a kerti kártevő apró rágcsálókat is.

Ennek ellenére az állatok „marketingje” nagyon jó: gondoljunk csak a kis herceg rókájára, vagy Vukra. A „rókaarcú” kifejezés általában szép arcot jelent, és hát nagyon nehéz nem szeretni a nagy vörös bundás csibészeket, biztosan sok embernek jutott eszébe, hogy milyen jópofa is lenne háziállatként tartani.

Beljajev kísérlete pedig bebizonyította, hogy a róka igenis háziasítható, méghozzá elég könnyen. Mindig a legszelídebb példányokat pároztatták egymással, és pár generáció múltán az egyedek körülbelül 80 százaléka teljesen megszelídült, és külső változások is végbementek rajtuk: kutyaszerűbbek lettek, füleik lekonyultak, farkuk felkunkorodott, pofájuk némileg laposabb lett.

A kiinduló populáció harminc hímből és száz nőstényből állt, és az állomány ma is életben van, Beljajev tanítványai mesterük halála után is folytatják a kísérletet a Szibériában, Novoszibirszkben található rókatelepen, hiába hullott szét a Szovjetunió, a háziasítási kísérletet sem Borisz Jelcin, sem Vlagyimir Putyin nem állíttatta le.

Érdekesség egyébként, hogy a városok terjedésével és ezzel párhuzamosan a rókák életterének szűkülésével a rókák mintegy saját magukat is elkezdték „kvázi háziasítani” – ez az urbanizáció jelensége. Megfigyeltek város közelben élő rókákat, hogy bemerészkednek a városba, és az erdei rokonaikkal ellentétben egyáltalán nem félnek az embertől, sőt, kíváncsiak, udvarokba is beszöknek.