Megfejthették a nagy szfinx titkát

A kutatók azokat a körülményeket rekonstruálták, amelyek 4500 éve fennállhattak a régióban, kiderítették, milyenek lehettek a szélviszonyok, majd számításokkal modellezték, hogy ezek egy sziklatömböt mi módon faraghatták a légáramlatok – olvasható a cikkben.

Mint írják, a kutatók folyadékdinamikai kísérletekkel igazolták, hogy a gyorsan áramló közeg egyszerűen kialakíthat a szfinxhez hasonló alakzatot. E sziklatömb könnyen lehet, hogy eredetileg egy volt a térség jardangjai – szél formálta szirtjei – közül, amelyet azután az emberi kéz munkája alakított a mai, jól ismert formájú szoborrá.

A kísérletek során az egyiptomi sivatag kőzeteit utánozva egy agyagtömbbe foglalt keményebb kőzetet tettek egy kamrába, és vizet áramoltattak rajta keresztül. Itt a víz ugyanazt az eróziós munkát végzi el, mint az egyébként is folyadékként viselkedő levegő – csak épp sokkalta gyorsabban.

A szfinx fejének helyén elhelyezett kemény kőzetet szépen körbefaragták az áramlatok, kialakult a szoborra jellemző nyak, kialakult az előrenyújtott mancsok szintje, a hát pedig ívelt alakot öltött.

„Az eredményeink egyszerű magyarázattal szolgálnak a szfinx-szerű sziklaformák eróziós eredetére. Az elképzeléseinket alátámasztják azok a ma is létező jardangok, amelyek ülő vagy fekvő állatra hasonlítanak” – magyarázta Leif Ristroph, a kutatásról készült tanulmány egyik szerzője.