„A dezinformáció elleni küzdelem során az oktatásra fordított munkát nem lehet megspórolni!”

Az Európai Unióban és az Amerikai Egyesült Államokban is napirenden van egy ideje az online óriásplatformok szigorúbb szabályozásának kérdése. A vita valójában a jogellenes tartalmak miatt és a szolgáltatók elszámoltathatóságával összefüggésben indult meg, de a közvélemény figyelmét akkor keltette fel igazán, amikor a Brexit és Donald Trump megválasztása után mindenkit elkezdett foglalkoztatni a dezinformáció.

„Az internetszabályozás hajnalán, amikor kialakultak az első közösségi médiaplatformok, szinte senki nem gondolta, hogy ekkorára fognak nőni és ilyen jelentős befolyásra tesznek szerint. A jogalkotók úgy tekintettek a közösségi hálókra, mint a legtöbb internetes szolgáltatásra: »divathóbort, ami helyett majd jön más«. Idővel persze rájöttek, hogy ez a történet máshogyan alakul, egyre több ember fog regisztrálni ezekre a platformokra, amelyek akár arra is képesek lesznek, hogy a demokratikus közvéleményt komolyan befolyásolják” – idézte fel Sorbán Kinga, hozzátéve – a népszerű, bár tényszerűen nem bizonyított vélekedés szerint ezt az elméletet a Brexit és Donald Trump megválasztása igazolta, hiszen mindkét kampány idején nagyon-nagyon sok álhír keringett a neten.
 
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézetének kutatója hangsúlyozta: maga a jelenség, a befolyásolás nem számít újdonságnak. Az mindig is létezett, a dezinformáció terjesztése azonban könnyebb és gyorsabb mint valaha, a forrása pedig zömmel ellenőrizhetetlen. „Az álhíreket terjesztő csatornáknak nincs impresszumuk. A probléma tehát valós, csak kérdés, hogy mit lehet tenni a megoldása érdekében” – fogalmazott.

Sorbán Kinga szerint egyes platformok betiltása uniós szinten jogilag nem kivitelezhető, a korlátozásuk is csak nehezen. Ennek kapcsán arra emlékeztetett, hogy az Európai Unió a közelmúltban elfogadott egy digitális szolgáltatásokról szóló rendeletet, ami a tagállamokban közvetlenül alkalmazható. „Ez elvi szinten deklarálja, hogy üldözni kell a jogellenes tartalmakat és védeni a demokratikus közbeszéd tisztaságát, de azt már nem mondja meg, hogy mi minősül jogellenes tartalomnak” – jelezte a szakértő azzal együtt, hogy a jogszabály a tagállamokban működő digitális szolgáltatási koordinátoroknak lehetőséget biztosít ugyan a joghatóságuk alá tartozó platformok esetében a tiltásra, viszont csak szélsőséges esetekben. Például akkor, ha a platform jogsértő magatartása valamely személy életét vagy biztonságát fenyegető bűncselekménnyel jár. Az olyan online óriásplatformok mint a Twitter vagy a Facebook esetében pedig nem is a tagállam, hanem az Európai Bizottság rendelkezik hatáskörrel.

Uniós viszonylatban ugyancsak szűk a mozgástér. „Hogyha valaki kirívóan jogsértő magatartást tanúsít, akkor az Európai Bizottság megbírságolhatja. Ám a dezinformáció kívül esik ezen a körön” – magyarázta az NKE kutatója.

„Itt érdemes megjegyezni, hogy létezik egy európai uniós önszabályozó kódex, a dezinformáció visszaszorítását célzó uniós gyakorlati kódex. Ez azonban nem kötelező érvényű, lényegében egy értékközösséget jelent, aminek a tagjai vállalják, hogy megtesznek bizonyos intézkedéseket, például csökkentik az álhírként azonosított információ láthatóságát, demonetizálják ezeket a tartalmakat, vagy valamilyen módon megjelölik azokat. Éppen ezért semmit sem lehet tenni a Twitter ellen, amiért jelezte: a továbbiakban nem kívánja alkalmazni a kódexet” – húzta alá Sorbán Kinga.

Kiemelte azt is, hogy nagyon nehéz meghatározni, mi számít dezinformációnak,  éppen ezért nem lett nevesítve a digitális szolgáltatásokról szóló rendeletben, mint önálló kategória. „Azt nagyon fontos látni ezekkel a tartalmakkal kapcsolatban, hogy noha morálisan sokszor megkérdőjelezhető a közzétételük,  nem feltétlenül jogellenesek. A másik probléma pedig az, hogy magát a fogalmat is nehéz egzakt módon definiálni. Egy bulvárlap manipulatív, „kattintásvadász” címe abszolút félrevezető lehet, ugyanúgy mint a napjainkban népszerű összeesküvés elméletek. A politikai közbeszéd pedig eleve arról szól, hogy minden szereplő a maga igazát hangoztatja, ugyanakkor amíg ez nem szándékos károkozás elérése érdekében történik nehezen nevezhetnénk dezinformációnak. A nyilvánvaló jogsérelmet okozó hazugságok körén kívül eső véleményeket, álhíreket tehát jogilag szabályozni szinte lehetetlen” – fejtette ki.

„Sokan vagyunk – folytatta – azon a véleményen, hogy olyan mértékben változnak az életviszonyok, amit tradicionális jogalkotási eszközökkel nem lehet lekövetni, és nem is célszerű. Amit a járható útnak tartok, az a puha szabályozási eszközök alkalmazása, a felhasználókhoz közelebb álló nemzeti hatóságok szerepének erősítése, illetve a felhasználók edukálása, tájékoztatása. Itt többek között a kritikus gondolkodás fejlesztésére gondolok. »Ne higgyünk el mindent, ami szembe jön velünk«  ez egy olyan alapvetés, amelyet nem lehet elégszer ismételni. Tudatosítani kell az emberekben, hogy a Google egy keresés során a fizetett hirdetéseket dobja fel először és a közösségi média hírfolyamait generáló algoritmusok sem igazságtartalom alapján rangsorolnak.”

A szakértő tehát úgy vélte, az átláthatóság, a jogellenes tartalom elleni fellépés biztosítása érdekében el lehet fogadni szigorúbb jogszabályokat, de a dezinformáció elleni küzdelem során az oktatásra fordított munkát nem lehet megspórolni.