A régészek 2000 éves római borászatot tárnak fel

A Via Appia Antica mentén található, harmadik század közepén épült épület ólom vízcsövére bélyegzett nevek alapján tudjuk, hogy a 24 hektáros ókori római villakomplexum a gazdag Quintilii testvérek tulajdona volt, akik i.sz. 151-ben konzulként szolgáltak.

A komplexum az ókori római pincészetekben általánosan megtalálható jellemzőkkel rendelkezik : szőlőtaposó terület, két borprés, kád a szőlőmust (a szőlő levét, héjával, magjával és szárával együtt) összegyűjtésére, valamint egy pince nagy agyagedényekkel a tároláshoz 

A borkészítési folyamat a taposószobában kezdődött, amely más, ugyanebben az időszakban készült, vízhatlan vakolattal borított helyiségektől eltérően drága vörös márvánnyal volt burkolva. Ez a fényűző anyag a praktikusságokkal kombinálva (vizes állapotban nagyon csúszós, ellentétben a vakolattal) a luxus rendkívüli érzését kelthette.
Két hatalmas mechanikus karprés található a taposóterület két oldalán. A taposásból és préselésből származó szőlőlé egy hosszú, téglalap alakú kádba folyt, ahol a folyékony szőlőmust feltűnő szökőkútként ömlött ki. 

Valószínűleg a császár és kísérete a pincészetet körülvevő, pazarul berendezett szobákat használta vacsorázni, miközben figyelte a készülő bort. Ezeknek a szobáknak mindegyike széles, nyitott bejárattal rendelkezik, amely kiterjedt kilátást kínál a dolgozókra és a pincészetre

Emlyn Dodd, a vezető szerző, aki korábban a római British School munkatársa volt, jelenleg pedig a Londoni Egyetem Klasszikus Tanulmányok Intézetében dolgozik, így nyilatkozott: „A mezőgazdasági munkát számos ókori kultúra uralkodó osztályai megfigyelték, különösen azért, mert gyakran az volt a vagyonuk forrása. A Quintilii-villában végzett ásatások feltárják előttünk, hogy az ókori római elit hogyan szemlélték az éves szüretet „színházi előadásként", nem törődve a munkások gyakorlati szükségleteivel.

Igazi látvány volt a a nézők számára, a bor és a víz szökőkutak, a fényűző anyagok, különösen a vékony fehér márványcsatornák.