Százhatvan éve halt meg Széchenyi István

Bécsben született 1791. szeptember 21-én a Nemzeti Múzeumot megalapító Széchényi Ferenc fiaként, idézi fel az MTI életrajza. Külföldi tapasztalatai alapján döbbentették meg az elmaradott hazai állapotok, amelyeken változtatni akart. Első könyve, a Lovakrúl 1828-ban jelent meg, majd megírta programadó műveit: a Hitelt, a Világot és a Stádiumot. A diétán 1825-ben egyévi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására. Ő szólalt fel elsőként magyarul a főrendiházban, létrehozta a Nemzeti Kaszinót, részt vett a dunai gőzhajózás életre hívásában, irányította az Al-Duna szabályozását, oroszlánrésze volt a végül 1849-ben átadott Lánchíd megépítésében. Ő szervezte meg a Tisza 1846-ban megkezdődött szabályozását, kezdeményezője és anyagi támogatója volt a balatoni gőzhajózásnak. Az 1840-es évek elején kezdődtek ellentétei Kossuth Lajossal. Kossuth a Bécshez fűződő viszony újrarendezését tartotta a reformok előfeltételének, a köznemesekre és az értelmiségre támaszkodott volna. A forradalmat örömmel fogadta, a Batthyány-kormány közlekedési és közmunkaügyi minisztere lett. Az ellentétek az udvarral megviselték idegeit, szeptember 4-én lemondott, és a döblingi elmegyógyintézetbe költözött. Csak 1856-ban kezdett újra dolgozni. A memorandumokat és röpiratokat fogalmazó Széchenyit rendőri felügyelet alá helyezték. A hatóságok folyamatosan zaklatták, végül 1860. április 8-án szétroncsolódott fejjel találták meg. Holttestét az Akadémia küldöttsége kísérte Nagycenkre, végső nyughelyére. Széchenyit ellenfele, Kossuth nevezte a legnagyobb magyarnak.