Az aranyérmet ünnepelték, az edzői nyilatkozatot nem

Szerdán lesz ötvenöt esztendeje, hogy a magyar olimpiai labdarúgó-válogatott megnyerte a tornát az 1964-es, tokiói játékokon. A csehszlovákok elleni döntő éppen egy akkor csak kevesek által, nagyon titokban ünnepelt napra esett, októbert 23-ra.

 Ma már talán kurucos vagányságnak nem tűnik, akkor egy további pályafutás kockáztatásával ért fel, amely a kor egyik legzseniálisabb és legintelligensebb magyar futballedzője, Lakat Károly mondott Szepesi György mikrofonjába: „Annak különösen örülök, hogy éppen október 23-án tudtunk ekkora örömet okozni a magyar népnek!” Ahogyan a fia, Lakat T. Károly írta később, édesapjára visszaemlékezve: „Finoman fogalmazva: a felső politikai körökben (1964-et írtunk…) nem aratott osztatlan örömet ez a mondat…”

A győzelem annál inkább: az ötkarikás aranyéremmel hazatért válogatottat, noha az A válogatott abban az évben bronzérmes lett az Európa-bajnokság négyes döntőjében, megválasztották az Év csapatának a sportújságírók hagyományos decemberi szavazásán.

A magyar csapat a marokkóiak ellen kezdett, a 6–0-s győzelem Bene Ferenc hat (!) góljával született meg. A Dózsa csatára decemberben úgy ünnepelte a huszadik születésnapját, hogy bronzérmet vitt haza a spanyolországi Eb-ről, Tokióból pedig aranyat. Mindkettő gólkirálya lett, előbbinek Novák Dezsővel és Jesus Peredával holtversenyben. A második, a jugoszlávok elleni mérkőzés 6-5-jét Bene és Farkas János egy-egy gólja mellett Csernai Tibor négyese hozta. A csoportelsőként továbbjutó magyarok a negyeddöntőben Csernai duplájával megverték a románokat (2–0), az elődöntőben megint fél tucatig jutottak, ezúttal az Egyesült Arab Köztársaság bánatára (Bene 4, Komora 2), végül a döntőben 2–1-re megverték a csehszlovákokat. Két alapember, Palotai Károly és Gelei József nélkül. A Szentmihályi – Novák, Orbán, Ihász – Nógrádi, Szepesi – Farkas, Csernai, Bene, Komora, Katona tizenegy megszerezte a magyar labdarúgás második olimpiai aranyérmét, ha úgy tetszik, ezzel az Aranycsapat nyomába lépett. Mégis milyen keveset emlegetjük ezt a sikert.